New York metropolisza barátságos kisvárossá változott

New Yorkról az Empire State Building és a Times Square után sokaknak a filmekből is ismert alapzaj jut eszükbe: a folyamatosan tülkölő taxik, az utcákon áramló embertömeg zsivaja. Amióta a koronavírus végigsöpört az egész államon és a Nagy Almán, nyugtalanító csend honol a felhőkarcolók között. Az emberek éppen eddig bírták, és szabályokat követve, de ellepték az utcákat, parkokat is. Így fest most ez az elképesztő város. 

Tudjuk, milyen súlyosan érintette a világ egyik legfontosabb városát a járvány, de nem volt kétség, hogy olyan energiáktól duzzad ez a hely, amiket képtelenség sokáig ketrecbe zárni. Egy New York-i mindig meg fogja őrizni az identitását, derűlátó, pozitív és kreatív marad minden helyzetben. Ezalól a mostani sem kivétel. A korlátozások mellett a nyárias idő az utcára, parkokba, folyópartra szólította a hónapok óta otthon ülő lakosságot, akik próbálják sajátos módon megélni a helyzetet.

Williamsburgben a Berry streetet is lezárták a forgalom elől. Most gyalogosok, kerékpárosok és rolleresek közlekednek a máskor forgalmas úton
Tribecában járunk, ahol ennek az étteremnek és bárnak sosem volt terasza, de most útközben fogyasztható koktélokat és üdítőket kínálnak
Egy Volkswagen Transporter parkol az Upper East Side egyik utcáján. A srácok itt múlatják az időt, elvégre a busz most nem sok vizet zavar az út szélén
A Sohóban, a Cipriani étteremben az üzlet előtt szolgálják ki a vendéget. Az odaadó vendéglátás és az elegancia még pleximaszkban is megmaradhat
A Domino Parkból pazar a kilátás, amit immár egyre többen ki is élveznek. Festékszóróval felfújt körökkel jelölik ki a biztonságos távolságot, amit többnyire be is tartanak a pihenők
A Madison Square Parkban is használják a felrajzolt köröket. Piknikeket tartanak, levegőznek
A kertészetek nyitva vannak, sokak a csöppnyi teraszokat próbálják otthonossá tenni a növényekkel
East Village Manhattan egyik bohém környéke, rengeteg fiatallal, sok bárral és sörözővel. Néhányan beerponghelyszínt installáltak az utcára
Egy kacsacsaládot mentenek a Central Parkban

Ez is érdekelhet:

Ez nem a Legenda vagyok, ez New York városa

Ez a város most alszik. Úgy, ahogy még sosem tette.

(Fotók: Getty Images, NYPost)

koronavírus-járvány | new york | covid-19 | brooklyn | new york city

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom