Még Sztálin és a hidegháború sem tudta elüldözni őket, Putyinnak sikerült

A New York Times (NYT) kivonta az összes tudósítóját Oroszországból, így több mint egy évszázad óta először fordul elő, hogy a patinás lapnak nem lesznek újságírói az országban.

"Nagyon szomorú nap ez a New York Times moszkvai történetében. Kivonjuk az összes tudósítót az országból, pedig 1921 óta folyamatosan jelen voltak, egy-két rövid – leginkább vízumproblémák miatti – megszakítást leszámítva. Sem Sztálin, sem a hidegháború, semmi sem tudott kiűzni minket" – tweetelte Neil MacFarquhar, a NYT korábbi moszkvai irodavezetője.

A lap közleményben jelentette be hivatalos kivonulását Oroszországból. Okként azt jelölték meg, hogy új rendelkezések értelmében akár tizenöt év börtönbüntetéssel is sújthatók azok az újságírók, akik háborúként utalnak az Ukrajnában zajló eseményekre.

"Oroszország új jogszabálya arra törekszik, hogy bűncselekményként kezelje az Ukrajna elleni háborúról szóló független, pontos tudósításokat. A régióban dolgozó szerkesztőségi munkatársaink biztonsága érdekében egyelőre kivonjuk őket az országból" – mondta Danielle Rhoades Ha, a New York Times szóvivője.

Eközben pedig elképesztő összeggel segíti Ukrajnát napjaink egyik legnagyobb filmsztárja.

(Forrás: CNN, fotók: Unsplash)

ukrajna | oroszország | háború | new york tmes | újságírók

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom