Norwich Castle Keep egy építészeti remekmű és élő múzeum is, ahol bepillanthatunk a középkori Anglia világába.
Mostantól eggyel több okot tudunk mondani arra, miért érdemes Kelet-Angliába utazni. Öt évig tartó, hatalmas felújítás után ismét megnyitotta kapuit Norwich középkori vára, a Norwich Castle Keep. Ráadásul a 12. századi épület történetében először fordul elő az, hogy
mind az öt szint látogathatóvá válik a nagyközönség számára.
A vár építését még Hódító Vilmos rendelte el, így Norwich Castle Keep az angliai normann hódítás utáni első erődítmények egyikeként született meg. Az uralkodói hatalom és presztízs szimbólumaként emelt épület falait
Normandiából szállított Caen-mészkőből rakták.
Megújultak és egészen különleges kincsekkel gazdagodtak a kiállítóterek is. Több mint kilencszáz normann-kori műtárgy érkezett a British Museum gyűjteményéből, így a Norwich Castle rendelkezik az első olyan középkori kiállítással, mely Londonon kívül mutatja be a korszak tárgyi emlékeit.
(Forrás: CNN, fotók: Getty)
középkor | megnyitás | kiállítás | kastély | Anglia | felújítás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez Ázsia Grand Canyonja, amiben csónakázni is lehet
Ezért fontosabb a víz, mint egy fogkefe egy éjszakai repülőúton a szájsebész szerint
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
