Rettentően hosszú ideig tarthat még a Notre-Dame rekonstrukciója

Szinte napra pontosan két évvel azután, hogy kigyulladt a tetőszerkezete, a nagyhét alkalmából sikerült megtartani egy kisebb istentiszteletet a székesegyházban. Az ikonikus épületben természetesen még javában folynak a felújítási munkálatok, ennek ellenére nem volt akadálya a szertartás megrendezésének.

A Notre-Dame jelenlegi állapota és a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások csupán hat fő részvételét engedélyezték. A kiválasztottak kis csoportjába az orvosi személyzet tagjai, továbbá rászorulók, valamint olyanok tartoztak, akiket húsvét vasárnap kereszteltek meg.

Arra viszont a jelek szerint még nagyon sokat kell várni, hogy ennél jelentősebb ünnepségek házigazdája legyen Párizs legismertebb gótikus stílusú temploma.

A szertartásokat követően Patrick Chauvet, a Notre-Dame rektora az Associated Pressnek úgy nyilatkozott, hogy a munkálatok akár még tizenöt-húsz évig is eltarthatnak.

"Garantálom, hogy még rengeteg a tennivaló" – mondta Chauvet.

Mi is megírtuk, hogy a tűzvész másnapján Emmanuel Macron köztársasági elnök azt közölte, öt év alatt szeretné helyreállíttatni a székesegyházat. Elmondta, hogy a munkálatok lassúak, mert nagyon óvatosan kell haladni, miután egyszerre csak négy alpinista dolgozhat a megrongálódott állványzaton. Nem sokkal később az egyház közleményben cáfolta, hogy ez az időpont tartható lenne.

A tűz másnapján megkezdett épületstabilizálási munkát a munkásokat fenyegető ólommérgezés veszélye miatt 2019 júliusában három hétre leállították, aztán ősszel és télen a viharok nehezítették a munkát, tavaly márciusban pedig a koronavírus-járvány miatt álltak le több mint egy hónapra. A székesegyház előtti teret azonban 2020. május 31-én megnyitották a nagyközönség számára.

A franciaországi Bercé erdejének már vágják azokat a fákat, amelyekkel a leégett Notre-Dame egy részét újjáépítik. Az első kivágott fa a templomhoz egy kétszázharminc éves, húsz méter magas tölgy, amelyet még körülbelül ezer követ majd, hogy a gótikus épület új szerkezetéhez csatlakozzanak. A katasztrófáról egyébként a Hét év Tibetben rendezője filmet készít, amelyhez amatőr felvételeket keres, bárkitől.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Unsplash, Pixabay)

újjáépítés | tovább | látogatható | párizs | munkálatok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom