Már vágják ki a Notre-Dame újjáépítéséhez szükséges, több száz éves tölgyeket

Egy francia erdővédő szerint ez a legszebb második élet, amit egy fa kaphat.

A franciaországi Bercé erdejének már vágják azokat a fákat, amelyekkel a 2019-ben tragikusan leégett Notre-Dame egy részét újjáépítik. Az első kivágott fa a templomhoz egy kétszázharminc éves, húsz méter magas tölgy, amelyet még körülbelül ezer követ majd, hogy a gótikus épület új szerkezetéhez csatlakozzanak.

"Tisztában vagyunk vele, hogy ez valaminek a vége – de valaminek a kezdete is"

– véli Pauline Delord, a Bercé tizenötödik generációs erdővédője.

Kolléganője, Claire Quinones egyetért vele:

"Ez a lehető legszebb második élet, amit egy fának adhatunk."

A Notre-Dame újjáépítésére számos terv született, melyekkel közel sem mindenki értett egyet, végül pedig a közel ugyanolyan fákkal történő rekonstrukciót szavazták meg, mint amilyenekkel eredetileg építették a székesegyházat.

A kiválasztott fákat március végén vágják ki, majd egy-másfél évig szárítják őket, hogy a gerendák a beépítés után teljesen a helyükön maradjanak. Bercé erdeje nyolc több száz éves tölgyet ad bele a Notre-Dame-ba, a többi fát pedig további kétszáz francia erdő adományozza a Notre-Dame-nak az ország minden tájáról –

így Franciaország mind a négy sarka a székesegyház részévé válik.

A Notre-Dame tervezett újranyitása 2024; biztosak vagyunk benne, hogy akkor már Párizsban nem lesz ilyen elkeserítő a Szajna-part, és hamár a környéken járnánk, akkor a legendás Shakespeare & Co. könyvesboltba is rögvest betérnénk.

(Forrás: CNN, fotók: Getty)

francia franciaország | tölgy | több száz éves fa | tűz | újjáépítés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom