Elszálltak az árak az üdülőövezetekben: megéri még Magyarországon venni nyaralót?

Tavaly együttesen huszonöt százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig huszonnyolc százalékos volt az emelkedés.

Mint az MBH Jelzálogbank elemzéséből kiderül, a nyolc kiemelt üdülőövezet (Sopron-Kőszeghegyalja, Balaton, Mecsek-Villány, Velencei-tó - Vértes, Dunakanyar, Budapest, Mátra-Bükk, Tisza-tó) között jelentősek a különbségek a drágulás mértékében:

míg például Mecsek és Villány térségében negyven százalékkal nőtt a négyzetméterenként fizetett átlagár, addig a Dunakanyarban nem változtak az árak.

A fővárost - ahol huszonyegy százalékkal 850 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak tavaly - a Balaton követte a sorban 770 ezer forintos árral (35 százalékos növekedéssel), míg a harmadik legdrágább üdülőkörzet Sopron-Kőszeghegyalja volt, ahol tizenkilenc és fél százalékkal 500 ezer forint körülire nőtt a fajlagos átlagár.

A Velencei-tó-Vértesnél harminckét százalékos drágulás után átlagosan 450 ezer forintot kellett fizetni egy négyzetméterért, míg a Dunakanyarban a 2021-es szinten maradva 420 ezer forint körül alakult az átlagár, amely Mecsek és Villány körzetében is megközelítette a 400 ezer forintot. A Mátra-Bükk üdülőövezetben 23 százalékos drágulást követően hozzávetőleg 340 ezer forintot fizettek a vevők az ingatlanok négyzetméteréért. Ugyanilyen mértékben emelkedtek az árak a Tisza-tó vidékénél is.

A vízparti üdülőkörzeteket tekintve Siófokon meghaladta az egymillió forintot az átlagos négyzetméterár, a második helyen Balatonfüred állt csaknem 900 ezer forinttal.

A Balaton-környéki települések közül Hévíz, Keszthely és Tapolca számított olcsóbbnak, őket megelőzte Velence és Gárdony a maga 660 ezer és hozzávetőleg 640 ezer forintos fajlagos áraival. Továbbra is Tiszafüreden a legalacsonyabbak az árak, mintegy 260 ezer forintot fizettek a vevők a lakó- és az üdülőingatlanok négyzetméteréért.

Az áremelkedés nyomán az is látható, ahogyan a kereslet csökken az idén.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

nyaraló | magyarország | árak | áremelkedés | üdülőövezet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom