Close
A világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja megnyitotta határait a beoltottak előtt

A világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja megnyitotta határait a beoltottak előtt

Teszteltetniük sem kell, és a kötelező karantént is nyugodtan elfelejthetik azok az Izlandra utazók, akik megkapták a koronavírus elleni oltást.

A március 18-tól életbe lépő, a világ bármely országából érkező személyre érvényes rendelkezés értelmében kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség által hitelesített vakcinát fogadják el Izlandon, vagyis jelenleg az orosz és a kínai vakcina úgymond nem jogosít a belépésre.

Azok is beutazhatnak, akik igazoltan átestek már a fertőzésen.

A korábban érvényben lévő korlátozások értelmében csak a schengeni övezethez tartozó országokból érkezők léphettek be az ország területére, amennyiben negatív PCR-tesztet mutattak be, és utána kötelezően karanténba vonultak.

„Az elmúlt tizenkét hónapban sok mindenen ment keresztül a világ, és mindannyian reménykedünk a normalitás lassú és biztonságos visszatérésében. Ez magában foglalja az utazás újraindulásának lehetőségét is, amely rendkívül fontos a kultúra, a kereskedelem és a vállalkozások számára” – mondta  Katrin Jakobsdottir miniszterelnök.

Izland gazdasága nagymértékben függ az idegenforgalomtól, amelyre az elmúlt évben pusztító mértékű csapást mért a koronavírus. Az utazási korlátozások miatt 2020-ban hetvenöt százalékkal esett vissza a sziget idegenforgalma.

Itt már megírtunk mindent, amit az utazás jövőjét jelentő oltásútlevélről tudni kell, ebben a cikkben pedig összefoglaltuk, hogyan utazhatunk a közeljövőben.

(Forrás: Travel and Leisure és Matadornetwork, fotók: Pixabay)

feloldás | beoltottak | engedély | beutazás | rendelkezés

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom