Nyolc nap alatt száz filmet nézhetünk meg a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

Nem csupán nagyszerű alkotások, hanem világszerte ismert művészek is csatlakoznak a budapesti eseményhez.

Szeptember 4. és 11. között harmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont. A főváros nagyszabású nemzetközi filmfesztiválján nyolc nap alatt mintegy száz filmet láthat a közönség nagyvásznon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Budapesti Francia Intézetben, a Puskin moziban, és a szabadban, a Szent István téren.

Főszerepben lesznek a restaurált magyar és európai filmek, valamint a film és a zene közel 125 éves közös története. Budapestre érkezik a fesztivál keretében Pierre Richard, Michael Nyman, Udo Kier, Johanna ter Steege és Magda Vášáryová is. A Francia Intézetben három napon keresztül szakmai programot tartanak hazai és nemzetközi szakemberek részvételével, melyek témái a film- és hangrestaurálás, a filmörökség megőrzése és a digitalizáció, valamint a klasszikus filmek bemutatásának lehetőségei lesznek.

Ez is érdekelhet:
Iparkodni kell, ha nem szeretnénk lemaradni a következő budapesti szecessziós sétáról

A két és fél órás séta a Széchenyi térről, a 2-es villamos megállójától indul.

(Fotók: Unsplash)

régi | magyar | film | restaurált | szabad téri | Budapesti Klasszikus Film Maraton

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom