Nyolcvan év után hazakerült Szinyei Merse Pál Vitorlás a Starnbergi-tavon című festménye

Nyolcvan év után került vissza Magyarországra Szinyei Merse Pál Vitorlás a Starnbergi-tavon című festménye, amellyel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) november 12-től látogatható, nagyszabású Szinyei-kiállításán találkozhat a közönség.

Több mint harminc éve, 1990-ben nyílt utoljára átfogó Szinyei-kiállítás Budapesten, az MNG ezért a művész születésének a 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából 2020-ra tervezett nagyszabású tárlatot, ezt azonban a pandémia meghiúsította.

A Magyar Nemzeti Galéria

Szücs György, az MNG tudományos főigazgató-helyettese elmondta, hogy a halasztásnak köszönhetően több különleges darabbal bővülhetett a bemutatandó anyag. Ilyen például a Vitorlás a Starnbergi-tavon című festmény, amely korábban a Szépművészeti Múzeum tulajdonában volt,

1944–1945 fordulóján azonban a gyűjtemény nyugatra menekítése során eltűnt, és egészen mostanáig lappangott.

Szücs György tudományos fõigazgató-helyettes , az asztalon pedig a hazakerült festmény

A kis méretű alkotást a közelmúltban egy amerikai hagyatékban fedezte fel Szarvasy Mihály magyar származású, New York-i műgyűjtő, aki megszerezte és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Gyűjteményének adományozta, majd a New York-i magyar főkonzulátus segítségével haza is juttatta Szinyei Merse Pál festményét. Az alkotás műtárgypiaci értéke 20-30 millió forint körül lehet.

Hessky Orsolya, a készülő Szinyei-kiállítás kurátora emlékeztetett arra, hogy 1867-ben Szinyei Merse Pál a müncheni Képzőművészeti Akadémián, Karl von Piloty legendás osztályában tanult.

 A Magyar Nemzeti Galéria

Nem akart azonban csatlakozni az ekkoriban divatos akadémikus festészeti irányzatokhoz, ehelyett belevetette magát a természet tanulmányozásába, így gyakran alkotott a München közeli Starnbergi-tó partján is. Miközben a plein air festészet technikáit kikísérletezte, Szinyei számos kis méretű festményt készített. Ezek egyik legszebb példája a Vitorlás a Starnbergi-tavon című munka is, amely az emblematikus főműhöz, a Majálishoz vezető út egyik első lépésének is tekinthető.

A Magyar Nemzeti Galéria Kép és kultusz – Szinyei Merse Pál művészete címmel november 12-től látogatható kiállítása mintegy 120 műalkotást felvonultatva vizsgálja majd kép és kultusz összefüggéseit Szinyei életművében.

Ez is érdekelhet:

Milyen zene szólt Dante Poklában Liszt Ferenc szerint? Egy olaszországi kiállításból kiderül

Tudtad, hogy Liszt Ferencet egész életében megszállottan rajongott Dantéért? Most a zeneszerző és kortársai Dantéhoz fűződő viszonyáról nyílik kiállítás Olaszországban. 

budapest | Magyar Nemzeti Galéria | Vitorlás a Starnbergi-tavon | kiállítás | szinyei merse pál

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom