Nyomtatott és online változatban is elérhető a Budapest Design Map

A 2013 óta folyamatosan frissített Budapest Design Map segítségével a főváros legkiemelkedőbb, dizájnszempontból releváns helyszínei közül válogathatunk a karácsonyt megelőző időszakban is. A koronavírus hatása miatt idén kiemelten fontos a nehéz helyzetbe került, hazai dizájnipari szereplők támogatása. 2020-ban közel kétszáz helyszín került fel a térképre, amely a kijelölt helyek mellett az online térben is elérhető.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala megbízásából és a Magyar Formatervezési Tanács gondozásában készült Budapest Design Map célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai dizájn sokszínűségére, valamint növelje a kreatívipari kis- és középvállalkozások népszerűségét. A térkép először 2013-ban jelent meg; azóta évről évre bővül a helyszínek száma, amelynek köszönhetően idén már közel kétszáz, a dizájn iránt érdeklődők számára izgalmas célpont került fel rá.

A fővárosi dizájnszíntér kalauza főként magyar dizájnüzleteket, bútorboltokat és dizájnszempontból releváns üzleteket mutat be, azonban számos olyan egyéb helyszín is megtalálható a térképen, amely szorosan kapcsolódik a hazai kreatíviparhoz. A Budapest Design Mapen sokszínű kínálattal találkozhatunk: a luxustermékeket kínáló hazai vállalkozások, vintázsbutikok, kézműves műhelyek, multibrand üzletek, upcycling és fenntarthatóság iránt elkötelezett dizájnstúdiók, bútorboltok és divatszalonok egyaránt megtalálhatóak az egyedi ingyenes kiadványban.

„A jelenlegi helyzetben a Magyar Formatervezési Tanács kiemelten fontosnak tartja, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa a hazai kreatívipari kis- és középvállalkozásokat. Más projektjeink mellett a Budapest Design Mappel is az a nem titkolt célunk, hogy az idei karácsonyi szezonban hazai termékek vásárlására, és ezáltal a hazai tervezők támogatására ösztönözzük az ajándékvásárlókat” – mondja Osvárt Judit, a Budapest Design Week szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja.

A térkép nyomtatott változatát ingyenesen, közel száz fővárosi helyszínen terjesztik; online már elérhető a Budapest Design Week honlapján, ahol az interaktív térkép mellett cikksorozat formájában számos üzletet is részletesen bemutatnak.

design week | design map | budapest

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom