Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről – közölte az uniós parlament.
A intézményközi megállapodás szerint az igazolvány papíralapon vagy digitálisan lesz elérhető. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt a többi uniós országban is elfogadják.
Három eltérő igazolványtípusról van szó, amelyek igazolják, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, esetleg már felgyógyult egy fertőzésből.
A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.
A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Ez csak csak akkor történhet meg, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.
Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.
Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet tizenkét hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.
A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni. A tárgyalók megállapodtak abban, hogy szükség esetén az EP és a tagállamok jóváhagyásával a 100 millió eurón túlmenően további forrásokat is biztosít ehhez az unió – közölték.
Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az EP állampolgári jogi bizottságában, majd az EP júniusi plenáris ülésén szavaznak. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést.
Számos ország igyekszik vakcinaútlevelek bevezetésével beindítani a turizmust, ilyen a Seychelles-szigetek, Grúzia és Lengyelország, ezeken a helyeken az oltással rendelkező utazók előnyt élveznek. Korábban itt foglaltuk össze, mit lehet tudni a vakcinaútlevélről.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
oltási | igazolvány | útlevél | szabályozás | eu | utazás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!