Az olaszországi Sorrentóban ezentúl komoly bírságra számíthat az, aki bikiniben vagy meztelen felsőtesttel sétál az utcán.
A szabályszegők egész combos, 425 fontos, azaz több mint kétszázezer forintos bírságban részesülhetnek. A festői kisváros Pompei és Nápoly közelében fekszik, a polgármester szerint pedig
a döntéssel a város imázsát próbálják védeni, másrészt a döntés hátterében a helybéliek folyamatos felháborodása áll.
„Az őshonos lakosságnak és sok látogatónak is sok kellemetlenséget okoz a bikinis és meztelen turisták látványa, amely negatív hatást gyakorol a város idegenforgalmára és megítélésére is” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a rendőrök az utcákon járőröznek majd, hogy betartassák a turistákkal az új jogszabályt.
Más tengerparti üdülőhelyek is hasonló tilalom mellett döntöttek: a calabrai Praia a Maréban nemcsak lenge ruházatban, de mezítláb is tilos az utcán tartózkodni, a liguriai Rapallóban pedig táblák figyelmeztetik az öltözködési szabályok betartására a látogatókat.
Horvátországban is életbe léptek hasonló szabályozások:
bírság | turizmus | sorrento | olaszország | bikini
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!