Így védhetjük meg a gyerekeket az álhírekkel és a trollokkal szemben

Gyerekeknek szóló fontos és hiánypótló online tananyagsorozatot indított a kritikai médiaműveltség iskolai fejlesztését segítő Idea Alapítvány. A csomag célja, hogy a diákok felismerjék a különféle közlői szándékokat, és képesek legyenek elkülöníteni egymástól a valós és megtévesztő információkat. A csomag első három anyaga szabadon elérhető az alapítvány honlapján.

"A modern médiakörnyezetben tapasztalható információs bizonytalanság magasabb szintű kritikai tudatosságot igényel. Különösen fontos a hamis információk felismerése a mostani járványhoz hasonló krízishelyzetekben, amikor az embert napi szinten érik félrevezető, pontatlan, elfogult vagy akár csak nem megerősített információk" – mutat rá Nagy Krisztina, az Idea Alapítvány szakmai programvezetője.

Az értő médiafogyasztás fejlesztésére dolgozta ki az Idea Alapítvány egy online tanfolyamcsomag első három kurzusát, amelyet elsősorban felsős és középiskolás diákoknak ajánl. A főként tanárképzésekben utazó alapítvány a járványhelyzettel kapcsolatos korlátozások következtében bővítette a profilját.

"Amikor tavasszal fel kellett függesztenünk a képzéseket a járvány miatt, elgondolkodtunk, hogyan tudjuk a programot átmenetileg, a megváltozott körülmények között továbbvinni. Erre a helyzetre válasz ez az online csomag, amelynek segítségével a tanárok akár a távoktatás keretein belül is feldolgozhatják a témát" – mondja Marinov Iván, az alapítvány társkurátora.

A most publikált online tananyag egy nagyobb e-learning készlet része, amelynek célja a kritikai és szelekciós képességek iskolai környezetben történő fejlesztése. Az alapítvány weboldalán elérhető, első három fejezet részletesen foglalkozik a leggyakoribb közlői szándékok bemutatásával, az interneten megjelenő reklámüzenetek felismerésével, valamint a trollkodás jelenségével is.

A tananyagcsomag itt elérhető.

troll | idea alapítvány | álhír

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom