Operaikont szerződtetett a Magyar Állami Operaház

Plácido Domingo Simon Boccanegra szerepében lép a felújított Operaház színpadára.

A világhírű operaénekes, Plácido Domingo júliusi budapesti tartózkodása során meglátogatta a felújítás alatt álló Operaházat, és a bejárás alkalmat adott arra is, hogy aláírja a 2021/22-es évadra szóló szerződését a Magyar Állami Operaházzal.

Az Operaházban tett látogatása során Domingo kifejezte csodálatát a megújuló épület iránt, valamint hangot adott reményének, hogy mihamarabb visszatérhessen dolgozni e csodálatos épület falai közé. A 2021/22-es évadra szóló szerződés aláírásának eredményeképpen a 2022. március 12-i nyitógáláján az Opera Zenekart és Énekkart fogja dirigálni, ezt követően áprilisban két alkalommal énekli Verdi Simon Boccanegrá-jának címszerepét. Ez lesz Plácido Domingo első jelmezes, színpadi szerepe az Andrássy úti Ybl-palota színpadán.

A népszerű operaénekes–karmester több évtizedes szoros kapcsolatot ápol az Operával és a magyar publikummal, művészetét több generáció élvezhette hazánkban első, 1973-as, majd 1987-es Erkel színházi fellépése óta. S bár a Shakespeare Estély nézői 2016-ban láthatták őt az Operaház színpadán, sőt a zenekari árokban is, teljes operaszerepben több mint három évtized elteltével lép ismét az Opera közönsége elé.

A Plácido Domingo nevével fémjelzett előadásokra szóló jegyek értékesítésével kapcsolatban az intézmény a későbbiekben tájékoztatja közönségét.

magyar állami operaház | placido domingo

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom