Mácsai doktor bácsi, Csákányi Eszter balerina az Örkény színház csodálatos fotósorozatában
Elkezdődött a színházi évad (is), ilyenkor pedig szokás friss fotókat készíteni a színházi dolgozókról. Állhatnak egy fehér fal előtt, ülhetnek a nézőtéren – vagy lehet valami egészen mást is kitalálni. Az Örkény István Színház ez utóbbi mellett döntött: Veszprémi Judit ötlete nyomán Horváth Judit fényképezte le a társulatot olyan környezetben, ahol – talán – lennének, ha nem színészek volnának, hanem gyerekkori álmuk vált volna valóra. Nagyon erős anyag lett.
“Úton lenni, utazni jó!”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Costes Restaurant)
“Miből lesz a cserebogár…”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: az Erkel Színház próbaterme)
“Sosem gondoltam arra, hogy mozdonyvezető szeretnék lenni. Amikor elkezdtem gondolkozni, milyen szakmát tudnék elképzelni magamnak, három szó jutott eszembe: utazás, magány, gondolkodás. Így lettem én mozdonyvezető.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Magyar Vasúttörténeti Park)
“Az állatok és a természet szeretete mindig fontos volt a családomnak. Azt gondoltam, hogy csak ez lehet az utam.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert)
“A legszebb hivatás az operatőré. Én nem az lettem.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: a Nínó bárkája c. film forgatása, rendező: Miklauzic Bence, operatőr: ifj. Seregi László)
“Csonka családban, egykeként nevelkedett természetrajongó vagyok.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert, Holnemvolt Park)
“Ha nem színész lennék, teniszező lennék.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Park Teniszklub)
“Láttam Uram, a hegyeidet”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Tündér-hegy)
“Óceánjárón utaskisérő lennék. Ha megunnám a vízi jártasságot, légbe-, végső esetben partraszállnék. És kísérnék.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: TRIP hajó)
“A juhásznak jól van dolga… / A juhásznak jól van dolga. / Egyik dombról a másikra / Terelgeti nyáját, fújja furulyáját, / Bú nélkül éli világát. / Ha megunta furulyáját, / Előveszi a dudáját. / Belefújja búját a birka bőrébe, / Szélnek ereszti belőle.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Racka-völgy, Alsópetény, Avar családi gazdaság)
“Azóta szeretnék ápolónő lenni a Hospice házban, amióta egy szerettemmel sok időt töltöttem ott. Régóta vonz a kórházi környezet, az elmúlás pedig kiskamasz korom óta azt hívja elő belőlem, hogy közel menjek a haldokló emberhez és mellette maradjak, segítsem őt. Ebből őrzök fájdalmas és nagyon szép képeket is. Csodálattal nézem a Hospice Alapitvany munkatársait, ahogy sűrűn beosztott munkaóráikban nagy lelki nyugalommal, szeretettel veszik körbe a betegeket és azok hozzátartozóit.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Hospice ház)
“Ki ne akart volna varázsló lenni gyerekkorában? Karmester! Hátam mögött Fischer Iván, előttem a Fesztiválzenekar – kell ennél több? Nem mond ez eleget?”
(Fotó: Horváth Judit. A Budapesti Fesztiválzenekarral és zeneigazgatójukkal, Fischer Ivánnal)
“Amióta az eszemet tudom, azóta vonzanak a nemesfémek, drágakövek. Van egy aranymosó tálam, amivel nyaranta aranyat mosok a Dunában és a Pilis kiszáradt patakmedreiben. Eddig kizárólag földet találtam. Abból viszont sokat.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Vígékszer, Magyar Aranykereskedő Zrt.)
„»A legtöbb, amit egy másik embernek adni tudsz, a figyelem« (Müller Péter) És ez a munka megtanít, hogy ne csak magadra figyelj!”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: UNICEF-irodaház, Mészáros Antóniával, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatójával)
“Azért szeretnék szobrász lenni, mert szeretem a jó szobrokat, és hogy bebizonyítsam: van jövője a magyar köztéri szobrászatnak.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert)
“Gyerekkoromban, amikor Pécsen laktunk, mindig kimentem az erkélyre, amikor jöttek a kukások. Egyik nap anyával lementünk hozzájuk és átadtam nekik egy táblás Milka csokoládét. A szemétszállító levette a kesztyűjét, átvette az édességet és felemelt a vezetőfülkébe a társa mellé, majd Ő is beült, és tettünk egy kört a panelházak között.”
(Fotó: Horváth Judit, közremüködött: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.)
“Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmet 1989-ben mutatták be. Hétévesen láttam, hangalámondásos VHS-en. Ott sok minden eldőlt egy időre.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Budai Vár)
“Kislánykori álmomat, hogy színésznő legyek, több mint 15 éven át próbáltam elfojtani magamban. Akartam lenni csillagász, mérnök, erdész, utazó, árvaházi nevelőnő és leginkább állatkerti gondozó, de úgy alakult, hogy most mégis egy 54 éve tartó színészi pálya vége felé járok!”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert)
„Az Erő a Jedi lovag hatalmának forrása. Egy mindent átható energiamező, mely körülvesz, és átitat mindannyiunkat. (Obi-Wan Kenobi)”
(Fotó: Horváth Judit)
“A látogatók nyüzsgése hasonlít a színház nézőterére, csak itt nem kell félnem az ügyelő hívásától.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Szépművészeti Múzeum)
“Nagyon szeretek kutyák társaságában lenni, ezért szívesen gondoznék menhelyre került kutyusokat. Megszakadna a szívem, hogy nincs saját otthonuk, ezért igyekeznék jó gazdija lenni valamennyiüknek.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Rex Kutyaotthon)
“Nagyon szerettem gyerekorvosunkat, Holló Tamást. Az akartam lenni, ami ő. Aztán 17 évesen lementem a Pinceszínházba, és nem tanultam tovább a fizikát és biológiát. Ő ezt már nem érte meg, de máig gondolok rá: mi lett volna, ha.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Wesselényi utcai szakrendelő)
“Mindig is pilóta szerettem volna lenni, vagy inkább valami nagy, szabad madár. De akkor a Szovjetunióban kellett volna tanulni, az oroszt meg nem szerettem… később erdész lettem és madarász. Ejtőernyőztem – és színész lettem… úgyhogy a repülés és a zuhanás az életem része lett.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Budaörsi repülőtér, Goldtimer Alapítvány)
“Gyerekkori vágyam volt magamra húzni a Fradi mezt, és együtt rúgni a labdát a fiúkkal. Régen minden hazai meccsen kinn szurkoltam. A színház jóvoltából egy karnyújtásnyira kerültem ahhoz, hogy ez teljesüljön. Leszervezték a nagy találkozást. Készültem. Izgultam. Elaludtam… Nem mentem el. Így ment el mellettem a gyerekkori álmom.”
(Fotó: Horváth Judit)
“Azért szerettem volna kamionos lenni gyerekként, mert el akartam menekülni onnan, ahol éltem. A legkönnyebb útnak ez látszott.”
(Fotó: Horváth Judit, helyszín: Szász Truck, Csepel)
(A képeket az Örkény István István Színház engedélyével közöljük.)