A modernista művészet ihlette anya és fia parfümjét

Kizárólag természetes alapanyagokkal bűvölnek el a kézművességre esküsző Ormaie illatfelhői, melynek még az üvegcséi is különlegesek.  

– "Amikor parfümöt készítünk, nyugodtan mondhatom édesanyámnak, hogy ennek például túlságosan nagymama-féle szappanillata van, mert pontosan tudja, miről beszélek. Nagymamám egyébként ötven éven át vásárolta ugyanazt a terméket, szóval többek között ez az egyik oka, hogy belevágtunk" – mondja Baptise Bouygues, aki édesanyjával, a nemzetközi parfümvilág egyik elismert szaktekintélyének számító, vaskos kapcsolati tőkével rendelkező Marie-Lise Jonakkal közösen alapított parfümmárkát.

Ez pedig nem más, mint a hétféle mámorító uniszex illattal rendelkező Ormaie, melynek összetevői között semmiféle szintetikus anyagot nem találunk, ráadásként az üvegcsék kizárólag újrahasznosított üvegből, mesteri kezek által születnek.

Utóbbiak a modernista művészetre reflektálnak, és játszanak a címkéken lévő betűkkel is, melyek nem egyformán jelennek meg egyes illatokon, biztosítva a könnyedséget és a játékosságot.

A korábban a Louis Vuittonnak és a Givenchynek dolgozó Baptiste egyébként nagy rajongója a kézművességnek, úgyhogy a címkéken szereplő feliratok is régi módszerrel, aranyozott betűkkel, klasszikus Heidelberg nyomdagépek jóvoltából költöznek az Itáliából importált finom papírra.

Természetesen a kupakok sem a gyári futószalagról kerülnek le, hanem kézzel faragott bükkfából készülnek.

A formatervezésben és kivitelezésben Constantin Brâncuşi román szobrásznak van igen komoly szerepe, az ő tiszta geometriai vonalai és szimbolikus utalásai modern formába öntve jelennek meg rajtuk.

A kizárólag természetes összetevőkből álló illatok mindegyének külön története van. A Les Brumes például toszkán citrom- és narancsligetek kora hajnali pillanatairól mesél, a Papier Carbone a gyermekkori emlékeket próbálja visszaidézni, hogy a lehető legmélyebb érzelmeket csalogassák elő a parfüm viselőjéből.

Nagyon ritka dolog manapság, hogy valaki kizárólag természetben található anyagokat felhasználva készítsen illatot, de ahogy a rendkívül elkötelezett Baptiste elárulta, nem műanyagot akartak csinálni, hanem olyan egyedi és elegáns terméket, ami él.

(Fotók: Wallpaper.com, Ormais.paris)

természetes | modernista | illat | párizs | Ormais

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom