Óriási örvényre emlékeztet ez a Feröer fővárosában felépített oktatási központ

A dán BIG építészeti stúdió valósította meg a projektet, amely minden kétséget kizáróan a valaha volt egyik legnagyobb beruházás a Feröer-szigeteken.

Az üvegfalú, spirális épület három különböző iskolának adhat otthont, méghozzá egy fjord melletti gyönyörű helyen Tórshavnban, vagyis Feröer fővárosában, ami messze a legnépesebb is egyben. A Glasir névre keresztelt oktatási központ leginkább egy örvényhez hasonlítható, amelynek öt különböző szintje egy központi átriumot ölel körbe.

A nagyjából 19 ezer négyzetméteres épületnek három különböző oktatási intézmény összesen 1750 diákját és tanárát kell kiszolgálnia.

Az építészek elmondása szerint az új központban mindhárom iskola megőrizheti majd saját önállóságát, ugyanakkor megteremtették a potenciális közös munka és az innováció lehetőségét is.

Belül mindhárom iskolának szenteltek egy-egy külön emeletet, de akadnak közösen használt részek is, mint például az étkező és a közös oktatási területek, valamint a fitneszlétesítmények és a nagy összejövetelekre, rendezvényekre, előadásokra szánt terek.

A spirális alakzat központjában található átrium az épület szíveként definiálható, ami egyúttal egy természetes találkozóhely a diákok számára.

Ennek a 32 méter átmérőjű belső udvarnak a lépcsőin ülve jókat lehet beszélgetni, de akár meg is lehet ebédelni, ha pedig arra van szükség, nézőtérré varázsolható egy nagy előadáshoz.

A Bjarke Ingels Group (BIG) az Egyesült Államokban is tervezett egy remek egyetemi épületet,

talán az is érdekelhet:

Az unalmas tanulásból közösségi élmény lesz egy ilyen egyetemi épületben

Kétségtelen, hogy létezik néhány gyönyörű egyetemi kampusz az Egyesült Államokban, amelyek kvázi exkluzív kisvárosként működnek, és lenyűgöző terekkel, épületekkel büszkélkedhetnek. A University of Massachusetts most egy igazán feltűnő épülettel bővült, amelynek falai éppen eldőlő dominókra emlékeztetnek.

(Képek: Dezeen)

központ | dizájn | glasir | feröer-szigetek | iskola

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom