Vízálló hangfal és kulacs, szuperstabil kamera – Íme 2019 slágerei

A CES a világ legnagyszabásúbb kütyükiállítása és vására, amelyet minden évben Las Vegasban rendeznek meg. 2019-ben január 8-11. között mutatják be a világ vezető technológiai gyártói vadiúj innovációjukat. Annak ellenére, hogy a tervezők egy része gondosan titkolja, mivel készülnek a kiállításra, már most lehet tudni, mely eszközöktől lesz hangos az esemény.

A szórakoztatóelektronikai szakkiállítás (CES) szervezői ugyanis nyilvánosságra hozták az Innovation Awards verseny díjazottjait. Az elismerést azok a tervezők vehetik majd át a vegasi eseményen, akik 2018-ban olyan innovációt alkottak meg, amely nemcsak a fogyasztók számára nyújt kiemelkedő szolgáltatást, de formatervezettsége is figyelemre méltó.

Összegyűjtöttük azt az öt díjazott kütyüt, amely mellett valóban nem lehet elmenni szó nélkül.

Aquio Bluetooth vízálló hangfal és kulacs

Az iHome által megálmodott vízálló hangfal a hordozató médialejátszók kategóriában érdemelt díjat. Nem véletlenül: a kettős falú, acél szigetelésű, BPA-mentes kulacs ugyanis amellett, hogy hosszú időn keresztül hidegen, illetve melegen tartja a benne lévő folyadékot, még arra is alkalmas, hogy egyetlen töltéssel akár nyolc órán keresztül is lejátssza kedvenc zenéinket.

Az egyedülálló hangszóró a kulaccsal együtt és külön-külön is használható.

Ára: 49 dollártól

Insta360 Pro 2

Az Insta 360 Pro 2 VR kamera 8K-s 3D-s képminőségét, elképesztő stabilizációs tulajdonságait egyértelműen díjazásra méltónak találták a CES szakértői. Az eszközzel hosszú távon is real time monitorozás válik lehetővé, a videók utómunkája pedig az Adobe-val való együttműködésnek köszönhetően rendkívül egyszerű.

A kamera segítségével egy-egy jelenet minden szöge felvehetővé válik, miközben egyedi stabilizációs rendszerének köszönhetően a gyártóknak többé nem okoz fejfájást a dinamikus jelentek VR-ben való rögzítése.

Ára: 3500 dollártól

Lenovo Yoga Book C930

A Lenovo laptopja számítógépes fejlesztés kategóriában kapott elismerést, ami egyértelműen a prémium specifikációinak köszönhető. Az innováció alapját jelentő elektronikus tinta teszi ugyanis lehetővé, hogy a második képernyő írásra és rajzolásra is bevethető lehessen.

Ez az úgynevezett másodlagos kijelző a billentyűzet helyén található, a felhasználó igényei szerint jeleníti meg a virtuális klaviatúrát vagy rajzolópadot.

Ára: 455 990 forinttól

Oticon Kaizn

Az Oticon kifejlesztett egy virtuális asszisztenst a hallássérültek számára, az innováció pedig rögtön két díjat is bezsebelt a CES-től. Az eszköz a világ több százezer hallókészülék-használója számára biztosíthat személyre szabott segítséget.

Az internethez csatlakozó hallókészülék a beépített mesterséges intelligenciának köszönhetően automatikusan beállítja az optimalizált hallgatási élményt, legyen szó egy baráti beszélgetésről vagy a Spotify új zenéiről. A tervezők szerint a hallássérültek életminősége az eszköz használatával jelentős mértékben javulhat.

Ára: egyelőre nincs információ

Sony WH-1000XM3 fülhallgató

A Sony legújabb fejlesztését a fülhallgatók kategóriájában díjazták a CES zsűrijének tagjai. A vezeték nélküli fülhallgató kiemelkedő zajszűrési technológiájának köszönheti az elismerést, amelyhez úgynevezett környezetihang-szabályozás is társul.

A pehelysúlyú, mindösszesen 255 grammos eszköz zavartalan, kiváló minőségű zenehallgatást garantál 4 Hz és 40 000 Hz közötti frekvenciatartományban.

Ára: 121 990 forinttól

A CES keretében összesen húsz kategóriában osztják ki az Év Innovációja elismerést. A díjazottak között megtalálható még mobiltelefon, VR-eszköz, átlátszó falú mosogatógép, 3D-s fényképezőgép, biztonságtechnikai eszközök, robotautó és vezeték nélküli laptop töltő is.

Insta360 Pro 2 | hangfal | CES | fülhallgató | asszisztens

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom