Ötcsillagos lett a Balaton egyik legpatinásabb szállodája

Az előzetes várakozásoknak megfelelően megkapta az ötcsillagos minősítést a történelmi épületben működő, tavaly felújított balatonfüredi luxusszálloda.

A 19 .századig visszanyúló történelméről híres Anna Grand a kifinomult pihenést kereső utazók kedvelt célpontja. A szálloda elkötelezett törekvése, hogy közép-európai szinten is kiemelt turisztikai úti céllá váljon, ennek az útnak egy újabb mérföldköve a most elnyert ötcsillagos minősítés is.

„Örömmel jelentjük be, hogy mostantól ötcsillagos szállodaként működünk tovább. Kiemelkedően fontos mérföldkő ez számunkra, hiszen munkatársaimmal elkötelezetten dolgozunk azon, hogy a visszatérő és új vendégeinknek egyaránt páratlan vendéglátást és felejthetetlen élményeket nyújtsunk. Ez az élmény pedig egyet jelent az eleganciával és kényelemmel” – mondta Szabó Szabolcs, az Anna Grand Hotel igazgatója.

Az ötcsillagos elismerés a szálloda különböző aspektusait érinti,

beleértve az elegáns báltermet – amely az Angol kerttel együtt hagyományosan az Anna-bál otthona –, a szobákat, a lakosztályokat, a belső terek kialakítását, az étkezést és a wellness részleg szolgáltatásait, valamint azt a környezetet, amiben a szálloda működik 1786 óta.

„Az Anna Grand Hotel neve – kínálatának bővítése és szolgáltatásainak fejlesztése mellett – egyet jelent a vendéglátás magasiskolájával” – tette hozzá az igazgató.

„Akár hétvégi kiruccanást, akár családi pihenést vagy éppen rendezvények és esküvők különleges helyszínét keresik az érdeklődők, célunk, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodjanak.”

(Fotók: Anna Grand Hotel)

 

hotel | balatonfüred | ötcsillagos | anna grand | minősítés

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom