Close
Kiderült, mire vágynak leginkább otthonaikban a magyarok

Kiderült, mire vágynak leginkább otthonaikban a magyarok

Mit várunk a lakóhelyünktől? És hol érezzük magunkat a legnagyobb kényelemben? Az IKEA az otthonokkal kapcsolatos leggyakoribb igényeket, illetve azok megvalósulását vizsgálta globális szinten és Magyarországon is.

Az Élet otthon 2022 kvantitatív felmérésből kiderül, a saját élettér az a hely, ahol a legtöbben úgy érzik, hogy alapszükségleteik teljesülnek. A lakhelyük után a legnagyobb valószínűséggel a munkahelyükön élik meg az emberek a valahová tartozás érzését, illetve érzik úgy, hogy sikereket érnek el, miközben örömöt a legtöbben a szabadban, a természetben lelnek.

Mindenhol jó, de a legjobb otthon

A magyarok szeretnek bekuckózni az otthonukban, amire saját kis menedékként tekintenek: a legfontosabb számukra a biztonság (hatvanhárom százalék), a meghittség (ötvenhét százalék) és a kényelem (ötvenegy százalék), ugyanakkor ezeket az értékeket tartják legkevésbé jelentősnek a partnerükön vagy gyermekeiken kívül mással – például szülőkkel, barátokkal vagy további családtagokkal – együtt élők, és nem meglepő módon az egyedül élőknek legkevésbé lényeges az otthoni kikapcsolódás.

Úgy tűnik, globálisan is igaz a mondás: az én házam, az én váram! A legtöbben úgy érzik, alapszükségleteik teljesülnek az otthonukban.

A magyarok pedig még a világátlaghoz képest is nagyobb valószínűséggel tudják megteremteni maguknak a kutatásban megfogalmazott értékeket a saját lakóterükben, ez alól csak az otthon felett rendelkezés és a kikapcsolódás képez kivételt.

Ugyanakkor a magyarok esetében a világátlaghoz képest kevésbé valószínű, hogy a munkahelyükön sikeresnek érzik magukat (huszonhárom százalék), viszont nagyobb eséllyel találnak örömöt a lakókörnyékükön (kilenc százalék). A globális átlaghoz képest a magyarok valamivel nagyobb valószínűséggel tartják fontosnak (huszonnyolc százalék), hogy az otthonuk olyan hely legyen, ami ideális a velük együtt élőkkel való kapcsolatuk ápolására. A megkérdezettek huszonnégy százaléka fontosnak tartja, hogy az ingatlanában fenntartható módon éljen, huszonhat százalékuk számára pedig elengedhetetlen, hogy kapcsolódni tudjon a természethez. Érdekes adat, hogy miközben az életünkben egyre több teret kapnak az okoseszközök, a válaszadók úgy gondolták, hogy a virtuális környezet vagy az online közösségek egyetlen alapszükséglet kielégítésében sem játszanak semmilyen szerepet.

– Az otthonunkhoz fűződő viszonyunkat nagyban befolyásolja, hogy a velünk együtt élőkkel milyenek a mindennapi interakcióink. Például a családi krízisek vagy a családtagok közötti konfliktusok miatt ambivalens érzések alakulhatnak ki bennünk, az otthonunk iránt érzett pozitív érzések negatív színezetet kaphatnak. Természetesen a negatív tapasztalatok motiváló hatással is lehetnek ránk, hogy visszaállítsuk a meghittséget a hajlékunkban. A szociális kapcsolataink jobbá tételén túl a környezetünk átalakítása, díszítése is sokat segíthet, hogy jelentésteli, pozitív kapcsolatot alakítsunk ki a lakhelyünkkel. Hiszen mindannyian harmóniára, boldogságra vágyunk – akár egyedül élünk, akár másokkal – tette hozzá Farkas Vera pszichológus, a Mindset Pszichológia szakembere.

A béke szigete

Az elmúlt évek sok kihívást tartogattak, így különösen jó hír, hogy az otthonunk egy olyan hely, ahol egy kis békére és nyugalomra találhatunk. A magyarok huszonnyolc százaléka gondolja úgy, hogy a lakhelye a mentális jólétének is forrása, hatvannégy százalékuk pedig azt mondja, hogy otthon igazán önmaga lehet. Nem meglepő, hogy nem is mindig akarjuk elhagyni a kis szigetünket:

huszonkét százalék füllentette már azt, hogy nem ér rá, hogy ne kelljen elmennie otthonról, ugyanakkor tizenhárom százalék rejtőzködött már a vele egy fedél alatt lakók elől, hogy egy kicsit egymaga lehessen.

Számít, kivel osztjuk meg

A nem partnerrel vagy gyermekkel együtt élők a többi szegmenshez képest kisebb valószínűséggel érzik úgy, hogy lakóhelyük minden igényüket kielégíti. A

Azok, akik házastárssal vagy élettárssal élnek, a legnagyobb valószínűséggel a meghittséget és az örömöt, míg az egyedül élők a legnagyobb valószínűséggel az életterük feletti korlátlan rendelkezés érzését élik át, amikor otthon vannak.

Egy kis extra tárolóhely mindenkinek jól jönne

Az egyedül élő magyarok a legnagyobb valószínűséggel bosszankodnak amiatt, hogy nem tudják, hogyan végezzenek felújításokat vagy javításokat otthonukban, míg a gyermekekkel élőknek a legnagyobb valószínűséggel az okoz frusztrációt, hogy nincs hely elég hely a dolgaiknak.

Noha a helyhiány általános problémaforrás, más dolgokon bosszankodnak otthonukkal kapcsolatban a nők és a férfiak: sokkal több nőnek okoz például fejfájást a házimunka, munkákat, vagy hogy nincs elég helyük a dolgaik tárolására, míg a férfiakat inkább az zavarja, hogy az otthonukban nincs elég hely a hobbijaik végzésnek, vagy úgy érzik, nem elég rendezett és tiszta a lakóhelyük.

– A kutatásból látszik, hogy a helyhiány az egyik leggyakoribb frusztráció, ugyanis a válaszadók huszonhárom százalék szokott bosszankodni azért, mert több tárolóhelyre lenne szüksége – mondta Andor Katalin, az IKEA cseh-magyar-szlovák régiójának Consumer/Customer Insights vezetője.

(Forrás: IKEA, fotók: IKEA, Getty Images)

magyarok | vágynak | kutatás | felmérés | otthon

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Mintha csak a táj emelte volna ki magából ezt a meseszép mexikói kőházat

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram