Basquiat és Picasso révén térhet vissza a műkincspiacba vetett bizalom

New Yorkban árverezik el Pablo Picasso egy monumentális női portréját, amelynek leütési ára elérheti az 55 millió dollárt is.

A Femme assise pres d'une fenetre (Marie-Thérese), 30 October 1932 című mű a festő szeretőjét és múzsáját, Marie-Thérese Waltert ábrázolja. A festmény vonzerejét növeli, hogy

Picasso normandiai kastélyában készült 1932-ben, a festő „csodás évében”,

amikor a mester több mint száz képet festett, közülük sokat Marie-Thérese-ről, csaknem mindig meztelenül vagy majdnem ruhátlanul, alvás vagy pihenés közben. A kép egyike annak a Marie-Thérese-t ábrázoló portrésorozatnak, amelyet legutóbb egy 2017–18-as kiállításon mutattak be a londoni Tate Modernben és a párizsi Picasso Múzeumban.

A Femme assise pres d'une fenetre (Marie-Thérese), 30 October 1932

Az Artnet.com figyelemre méltónak találja, hogy egy ilyen nagy értékű műalkotás kerül piacra egy olyan időpontban, amikor a művészeti piac még csak kilábalóban van a tavalyi válságból. A Christie's május 11-i aukcióján a Picasso-vászon leütési ára jó eséllyel meghaladja bármely más Picasso-műét, amely 2020 folyamán került piacra. Nemrég a Sotheby's is bejelentette egy 50 millió dollárra becsült Basquiat-mű árverését, e két esemény együtt a műkincspiacba vetett bizalom visszatérését jelezheti az Artnet szerint.

És ha már Picasso: érdemes feltennünk a kérdést, hogy mi a különbség az öncélú agresszió és a művészeti performansz között?

Művészi performanszként tönkretett egy Picasso-festményt egy fiú

Felmerül a kérdés: mi a különbség az öncélú agresszió és a művészeti performansz közt?

(Forrás: MTI, Artnet)

Marie-Thérese | new york | Picasso Múzeum | artnet | tate modern

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom