A Palazzo Hunyadi történelmi épületéhez egyszerre megőrző és alkotó módon nyúltak a Pyxis Nautica építészei – így, többes számban, mert a Budai vár lábánál lévő épület felújításából mindenki kivette a részét. Az épület múltjáról, a felújítás különlegességeiről Tóth Dáviddal beszélgettünk.
Az 1850 körüli épület a kétezres évek eleje óta többé-kevésbé üresen állt. Amikor a Pyxis csapata először felkereste, hatalmas összevisszaságot talált. Számos tulajdonosa volt, mielőtt a mostani fejlesztő megvette, és bizonyos beépítésig (bezáratlan gipszkarton falak, mindenhol lógó gégecsövek) el is jutottak korábban. „Egy labirintus volt az egész ház – emlékszik Tóth Dávid, a Pyxis dizájnere. – Még azt a kis tetőteret is sikerült olyan zegzugosan beépíteni, hogy el lehetett benne tévedni, de szó szerint.”
Márpedig három emeletről és összesen ötszáz négyzetméterről beszélünk. A falak fölfelé egyre vékonyodnak, azaz a tartószerkezeti elemek egyre kevesebb helyet foglalnak el, föntre pedig egy modern acél főtartós tetőt építettek – ez már mind adott volt a fiatal tervezők számára.
A Pyxis Nautica munkája a tervezéssel indult. Mi jelentett kötöttséget a tervezéskor, és mely részeken jutottak némi játéktérhez? „Fizikálisan csak a falak szabtak korlátot. A házzal való foglalkozás kezdetén még nem volt bérlője az épületnek, ezért a megbízó azt mondta, hogy osszunk rá egy elképzelt működést az alaprajzra, ami legyen arányos az épülettel.” Vagyis nem akart már mindjárt az elején mindent kifacsarni a leendő bérleményi területből. „Inkább egy arányos programot kért, és arra keresett bérlőt, ami nagyon egészséges hozzáállás.”
Azért korántsem volt minden ennyire rózsás: még az előző tulajdonosok idejéből négy-öt pontnyi szabálytalan ráépítési akciót állapított meg a hatóság, egyúttal kötelezték a mostani tulajdonost ezek rendbetételére. Például a belső udvar fölé húztak egy födémet, így nyerve némi plusz belső teret. „Ez a mostani tárgyaló. Itt nem azt állapították meg, hogy el kell bontani, helyette azt mondták, rendben, de felülvilágítót kell tenni rá, és zöldtetővel befedni – vagyis vissza kell állítani azt a zöldfelületi mutatót, ami előtte volt.”
Egyrészt tehát építészeti feladattal indult a megbízás (szabályossá kellett tenni a házat), utána pedig a frissen kapott geometriában kellett elképzelni egy arányos layoutot, még bérlő nélkül. A homlokzat felújítása is a feladat része volt, megtartották eredeti formájában és színében, a bejárati kaput az eredeti osztásrend figyelembevételével újra cserélték, az ablakokat pedig felújíttatták.
Érthető, hiszen ez az a réteg, amely a legkevesebbet változott a megépülés óta. Ugyanakkor itt látható a legjellegzetesebb változtatás is: 1929-ben Szenttamási Béla fővámhivatali tiszt vásárolta meg az épületet, aki – a frissen megkapott vitézi címét ünnepelve – két évvel később több átalakítással bízta meg Méhn Károly építőmestert. A legjellegzetesebb ezek közül a konzolos, vitézi címeres homlokzati erkély kialakítása, a könyöklőpárkányokban elhelyezett virágtartók, illetve a vakolatarchitektúra ezekhez szükséges mértékű átalakítása. Később, a második világháború végi ostromban bizonyosan megsérült az épület, és bár a konkrét károkról nincs tudomásunk, a tömb több épülete is olyan súlyosan megrongálódott, hogy azokat a háború után lebontották, vagy radikálisan átalakítva építették újjá.
Jött az államosítás, a Szenttamássy családtól elvették az épületet, és felosztották négy lakásra. A szocializmus éveiben kisebb felújítások, átalakítások zajlottak, majd 1994-ben az épület jogilag társasházzá alakult. A négy lakás 1998-ban került a lakók tulajdonába, majd különböző adásvételek után 2000-ben egy kézbe került az összes lakás tulajdonjoga. Innentől kezdve lakók helyett cégeké volt az épület, sokszor üresen állt, a felújítások esetlegesen történtek, egy-egy területre koncentrálódtak.
„Száz év alatt minden átalakul, elenyészően ritka lehet az az épület, amelyik nem. Ez egy egyszintes, több lakásból álló, oldalszárnyas épületnek indult” – jegyzi meg Dávid.
A nagy kérdés: hogyan találtak rá az egyensúlyra a Pyxis építészei a megtartandó és az új, általuk hozzáadott értékek között? A felmérésekből tudták, hogy a beltér a puszta alapgeometriájánál fogva is izgalmas. Adott volt a történelmi jelleg is, de – ahogy a fejlesztő frappánsan megfogalmazta –, úgy gondolták, „nehogy már minden fehér meg szürke legyen”.
„Egy klasszikus váz, egy erős karakter volt a kezünkben, de nem kellett úgy hozzáállnunk, mintha restaurálni szeretnénk, mert nem műemléképületről van szó – fejtegette Dávid. – Használjunk színeket, legyen egy erős koncepció, amelynek mentén megalkotjuk a belsőépítészetet.”
Az épület világörökségi helyszínen van, és városképi védelem alatt áll a homlokzata, de az épület maga nem műemlék. Az értékvédelmi leírásban a művészettörténész-kutató kiemelt néhány dolgot, mint a lépcső korlátját, a homlokzat spalettás ablakait – ezeket nem védte senki, de nem is akarták eltüntetni, tehát óvatosan álltak a felújításhoz. „Baromi jók voltak az alapok, de egy mai belsőt akartunk, mert ma készült.”
Voltak olyan részei a háznak, amit elkezdett az előző fejlesztő lerakni, de nem fejezte be, mint a szakaszosan megmaradt gránitburkolat, amit azonos anyaggal ki kellett egészítenünk, „mert egyébként egyetértettünk azzal az anyaggal”. Partner volt a fejlesztő is, például amikor az eredeti tölgyparkettához méltó pótlást akart.
Láthatunk elsőre furcsa képeket is, a női vécé ajtaját Beatrix királynő, a férfiét az utca névadója, Hunyadi János képe fedi, máshol meg felbukkan egy salakos teniszpálya festménye. „A belsőépítészetet egy moodboarddal kezdtük, amiben grafikai arculat fogalmazta meg, hogy hogyan legyünk frissek – emlékezett Dávid. – Rátaláltunk egy kettősségre: klasszikus grafikai tartalom, valamilyen modern csavarral. Itt a glitch-et találtuk meg, nyilván a Mátyás korabeli reneszánszból jön az alapanyag, arra jön egy tervezett glitch módosítás. Ebben Góg Attila grafikus barátunk segített.” Így keletkezett a Hunyadi-portré az előtérben, férfi-női reneszánsz alakok a földszinten és a tetőtérben, illetve Budavárról készült legkorábbi, 1470 körüli Schedel-féle metszet átirata a tárgyalóba. Ezek a ház hardver részei lettek, amelyhez a bérlő és a bérbeadó is hozzátett, de a Pyxis közreműködésével. Ilyen az említett teniszpályás kép is, aminek „kifejezetten megörültünk, mert tökéletes színharmóniában van a fallal”.
Szép gesztus volt továbbá a polgári foglalkozását tekintve ügyvéd beruházó tulajdonában álló eredeti budavári fametszet átadása az új, szintén ügyvéd bérlőknek a megnyitó fogadáson, amíg ők bérlik az ingatlant.
Máskor azt mondanám, minél többen dolgoznak egy felújításon, annál nehezebb zöld ágra vergődni, itt a nagyon szoros együttműködés csak javára vált a projektnek. „Ha valaki egy ilyen épületet így, ezzel az egészséges alapállással fejleszt, akkor ott meg lehet találni az összhangot.”
Ha egy dolgot mindenképpen ki kellene emelni, Dávidnál a konyha sötétkék fala lenne az, ami „nem bántó, de mindenképpen meglepő és megjegyezhető, nem véletlenül lett az Iroda.hu-n az album nyitóképe. Tetten érhető a progresszív hozzáállásunk, abban, ahogy egy ablaktalan közösségi teret megcsináltunk. Itt sikerült nagyon magasra tenni a lécet – ha kivennénk az épületből, akkor nagyon hiányozna.”
Jelenleg egy ügyvédi iroda bérli az épületet, amelyben nagy, egy légterű irodákat alakítottak ki. Az átalakított belső kert az épület lelke lett: mivel mindkét felső emelet körbeöleli, szinte minden helyiségből zöldre látunk. A földszinten található a recepció, egy reprezentatív tárgyaló, az adminisztráció, valamint az említett konyha is, sarokba rejtett éléskamrával, látszó poroszsüveg födémmel. Ezenkívül partneri irodák, fiatalos break-out terek is szolgálják a bérlőt. A tervezők végig nyomon követték a felújítást, amelynek végén több egyedi bútor is bekerült az irodába, illetve a bérlő bevonásával szereztek be minden széket, asztalt, munkaállomást.
A Pyxis Nautica számára tervezőként ez volt az egyik első projekt. „Aki valaha dolgozott nálunk, azok közül mindenki beletett ebbe valamit. Együtt is, külön is dolgoztunk bizonyos részeken, mindannyian a magunkénak érezzük.”
(Fotók: Jaksa Bálint)
építészet | pyxis nautica | nagy sztori | budapest | hunyadi palazzoKihagyhatatlan ínyencségek – Két premier a Bartók Tavasz bemutatói közül, amin ott kell lenni
Új utak és régi kedvencek – Legendák állnak a Müpa színpadán március 30-án
Mi a közös Rio de Janeiróban, egy alig ismert horvát luxus menedékben, és egy hotellé alakított New York-i reptéri terminálban? Mindet bemutatjuk a Roadster legfrissebb számában! Ezeken kívül találkozunk a világ egyik legnevesebb dizájnerével, Jaime Hayonnal, bemutatunk hat remek hazai kabinházat és kiderítjük, hol lehet jó vermutot inni Magyarországon. Ezzel még nincs vége, ugyanis elmentünk Provence-ba és kipróbáltuk az új 7-es BMW-t, Svédországban pedog a Toyota RAV4-et. Egy asztalhoz ültettük Péterfy Bori rocksztárt, Gerendai Károly kultmogult, Szabó Simon színészt, Molnár S. Szonja kurátort és Tombor Zoltán fotográfust, és kifaggattuk őket Budapesthez fűződő érzelmeikről. Elmeséljük milyen Marokkó egyik feltörekvő szörfmekkája, Taghazout, és benézünk a főváros új dizájnhoteljébe, a Verno House-ba is. Megszólaltatjuk még Kertész Attila képzőművészt, Sivák Zsófit, a Heves-megyei kocsmák Robert Capáját, és még Puzsér Róbert is tollat ragadott a kedvünkért. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!