Nem álomhelyszínek vannak, hanem álomépítészek – Interjú Palkó György épületfotóssal

Tűéles, mégis természetes képekkel nyűgözi le a megbízóit Palkó György épületfotós. A fotózáshoz nem csak térre, de időre is szükség van, amit a díjnyertes fotója is bizonyít.

„Ha megnézzük a családi fotóalbumot, általában nem vagyok rajta a képeken, mert mindig én fényképeztem.”

Palkó György hobbijából hamar szenvedély lett, a szenvedélyből pedig hivatás. Akadtak kisebb kitérők az úton, volt „fuvarozási cégem, és voltam krupié is egy pesti kaszinóban, mindezt két diplomával a zsebemben”, de a cél mindvégig a fotózás maradt, sőt azonbelül is tudta, mit szeretne csinálni.

Az épületfotósok munkáját becsülte a legtöbbre, tőlük tanulta az alapokat is. Még nem voltak megbízásai, úgy fotózta Nyíregyházát, ahol éppen lakott, de a Facebookon már „épületfotósként” határozta meg magát, nem is hiába: ez hozta meg az első nagy szerződését.

„A Google az első oldal harmadik vagy negyedik találataként hozta a Facebook-oldalamat, így találtak rám, és egy próbamunka után elkezdtem dolgozni.”

Azóta két és fél év alatt mintegy hatvan megbízó számára több mint ötszáz munkát végzett el, közben tanulta is a szakmát, de „igazán fejlődni netes oktatóanyagokból lehetett, illetve van két-három név, akiktől sokat tanultam.”

Egy Los Angeles-i fotós, Mike Kelley ihlette az „éles, letisztult, színhelyes stílust, amit képviselek. Ám szemben azzal, amit mi csinálunk, a többség sokkal inkább hangulati képeket készít. Mintha lenne rajtuk szűrő, néhány olyan beállítás, ami az én felfogásomba nem fér bele.”

„Szeretem a legtisztábban, a legjobb állapotában bemutatni, ami ott van”.

Időnként persze az ő fotóiban is van játékosság, például egy szabadtéri medencénél a kicsapódó gőz látványával lehetett a legtöbbet kihozni a képből, és Palkó nem volt rest élni a pillanat nyújtotta lehetőséggel.

Jelenleg Kisvárdán lakik, de a munkája döntő többsége Budapesthez köti, rengeteget autózik tehát. A hobbifotózás számára irreleváns, nem érzi szükségét munkával tölteni a szabadidejét, elvégre a munkában kiéli a hobbiját:

„a legegyszerűbb konyha befotózását is élményként élem meg.”

De mit tesz, ha turistaként ritkán látott, híres épületek mellé keveredik? Egyáltalán lehet-e újszerűen fotózni a Ponte Vecchiót, van-e az ezredik ugyanolyan képet is elkészíteni?

„Készítettem egy egész hosszú listát az épületekről, amelyekről szeretném elkészíteni a saját verziómat. Nem biztos, hogy újszerű lesz, de készülök egy-egy ilyen épületre, van a fejemben alapkoncepció. Természetes, hogy az ember elkészítené a saját változatát, még akkor is, ha kicsi valószínűsége, hogy újszerű lesz. A szerencse, egy pillanatnyi jó meglátás, egy arra repülő madár egészítheti ki a képet, adhat neki egy plusz ízt.”

Részben éppen ezért is szereti a modern építészetet: „újszerűt akkor lehet, amikor új épületet kapsz, és te mész oda először.”

„A kedvenc városomban, Milánóban is inkább az elmúlt öt-hat év épületeit fotóznám. Turistaként talán eltennék egy fél napot erre, amikor kicsit leválnék a családtól, aztán folytatódna a nyaralás.”

Palkó számára nincs, amit ne tenne meg, hogy kihozza a maximumot egy-egy helyszínből, „ha kell, felmászom egy villanyoszlopra”, de ideálisnak tartja, ha van hely – és idő. „Akkor tudunk valami újat alkotni, amikor kapunk időt. Az MTK-stadionban nekem egy egész napom volt, reggel öttől este hétig, és előtte is már kétszer jártam ott. Tudtam, mikor hol lennék, és mit fotóznék meg.”

Így született meg az egyik kedvenc képe is, amelyen a nap a tető szöglet fölötti csücskében bukik alá:

„Ehhez szerencse is kell, egy évben lehet talán tíz olyan este, amikor pont ott megy le a nap.”

A Duna Arénáról készült díjnyertes képénél is tudta előre, mit akar, „már ezért a képért mentem”. Ismerte a helyszínt, csak ezért autózott Pestre egy szombati bejárásra, de „mire bemehettünk a túrára, ez a kép már benne volt a fényképezőgépemben. A csoport érdekesen nézett rám, egyetlenként én nem mentem ki a tetőre”. Az érte kapott díjat azért tartja rendkívül nagy elismerésnek, mert zsűritagként szakemberek és laikusok együtt döntöttek.

Máskor viszont az idő hiánya a meghatározó. Kisvárdáról feljárva nehéz rugalmasnak lenni, és nem árt mindig résen lenni. Egyszer Kapuváron fotózott, oda-vissza ezer kilométert utazott, ehhez képest öt percet sütött a nap. Ezzel együtt sikerült befotózni a családi házat, a sorozat még a Szép házak magazinba is bekerült. Kisvárdát mindezek ellenére nem hagyná ott, mert bár nem kényelmes, eddig sosem jelentett igazi akadályt, a család számára pedig több szempontból is jobb megoldás.

Palkó az MTK-stadion és a Duna Aréna képe mellett a kedvünkért egy harmadik kedvencet is kiválasztott a kollekciójából:

Ez egy viszonylag egyszerű belsőépítészeti kép, ami úgy született, hogy már elköszöntünk, indultunk, a tulajdonos felvette a zakóját, és akkor megláttam, hogy ezt most muszáj beállítanom. Vannak kisebb hibái a képnek, amit ma már másképp csinálnék, ezzel együtt magasan a kedvenceim között van. Kellett hozzá Mike hatása, hogy hogyan törjük meg a kép sterilitását, hogyan tegyünk személyesebbé egy épületet.

Hamarosan csatlakozik hozzá egy új munkatárs, Marozsán János, illetve idéntől videókkal és drónfotózással is elkezdett foglalkozni. A drónt „pillanatok alatt megszerettem, visszaadta a kezdeti élményt, amikor a magam számára is elővettem a kamerát”, ráadásul a drónfotózás és az épületfotózás elegye ad egy újdonságot a sima drónfotózáshoz képest.

Hosszú távú céljai is vannak, külföldön is vállalna munkákat, és minél többet dolgozna építészekkel, mert „ők tesznek bele annyi munkát, hogy utána nagyon tudják értékelni, amit beleadok képi szinten”. Az egyik álma azért már teljesült: a BORD stúdióval együtt mutatnak majd be épületeket, így elég időt szánhat egy-egy ingatlanra.

Bordás Péter, a stúdió vezetője egyszer azt mondta, egy épület a napi használattól akkor is megváltozik, ha egyébként egy ajtót sem tesznek odébb.

„Ezért is megyünk vissza a mádi pincészetbe fotózni öt évvel az átadás után: most érezte úgy, hogy készen van, használják, ellátja a funkcióját.”

Palkó egyik álomépülete volt az MTK-stadion, amit már a tervezés fázisában ismert, és amit végül be is fotózhatott, de jelenleg is számtalan hasonló épül az országban a Telekom-székháztól kezdve a Városligetben épülő Néprajzi Múzeumig.

Van viszont egy épület, ami szinte mindent magába sűrít: Palkó nagy kedvence az alapozástól kezdve végigkövetni egy építkezést, főleg ha kiemelkedő tervről van szó. A Foster + Partners jegyezte Mol Campus éppen ilyen, ráadásul stílusos is lenne egy fotóstól, aki évente több tízezer kilométert autózik a rendszeres ingázásban.

„Nem álomhelyszín van, hanem álomépítészek.

Felírtam öt-hat nevet, akiknek bármelyik épülete rajta van a kívánságlistámon, és a jövőben is rajta lesz.”

Hacsak ki nem ki nem pipálja őket közben.

A cikkben lévő képeket Palkó György hozzájárulásával közöltük, de megéri felkeresni a Facebook- és az Instagram-oldalát is, ahol még számtalan fotóból csemegézhetünk.

Ez is érdekelhet:

dizájn | bordás péter | fotózás | építészet | design