Tavaly karácsonykor volt egy pillanat, amit azóta is őrzök. Ültünk a fa mellett, mindenki bontogatta a csomagjait, beszélgetett, zsongott a szoba, ő pedig csak nézte a kis dobozt, amit átadtam neki.
Nem nyitotta fel rögtön. Végigsimított rajta és akkor már tudtam, ez pillanat fontos lesz neki. És nekem is.
Azt mondta később, azért állt meg egy rövid időre, mert érezte, hogy ez most nem „csak egy ajándék”. Hogy nem futtában választottam valamit, amit először megláttam, nem a könnyebb utat kerestem az ajándékban, hanem őt magát. A történetét. A közös éveinket. És amikor kinyitotta, és meglátta benne azt az apró üzenetet, azt az egy szót, amit csak ketten értünk, elsírta magát.
Akkor jöttem rá, hogy egy jól választott ékszer nem azért értékes, mert csillog, hanem mert elmondja azt, amit néha kimondani is nehéz és amit a hétköznapokban annyiszor elfelejtek. Megmutatni, ,hogy ott vagyok mellette, hogy figyelek rá, hogy fontos nekem.
Most, hogy újra közeledik az ünnep, azon kapom magam, hogy ugyanarra vágyok, mint amit éreztem abban a csendes pillanatban, amikor megláttam rajta, hogy sikerült valami igazán szépet, emlékezeteset adnom neki.
Talán te is így vagy ezzel. Ezért gyűjtöttem össze azokat az apró kapaszkodókat, amelyek segítenek megtalálni azt a tökéletes darabot, ami mögött ott van minden közös emléketek, és amit minden pillanatban viselni fog azért, mert tőled kapta.
1. Kezdd az ő történetével
Minden ékszerrel üzenünk valamit. Ha az ő történetét szeretnéd mesélni, indulj abból, mi az, amit szeret. Ez lehet egy szenvedély, egy emlékből, egy közös mérföldkő. De lehet ez a zene, az utazás, a természet, a család. A Pandora charmok és medálok ugyanis pontosan arra valók, hogy apró jelekben elmondd, milyen fontosak ezek neki.
Válassz a Pandora utazás tematikájú charmjai közül, vagy a szív alakú medált, ami a hozzád fűződő történetet szimbolizálja!
Nézd meg, melyik charm meséli el az ő világát!
2. Add hozzá a személyes üzenetet
Egy gravírozott ékszer mindig többet jelent, főleg akkor, ha csak ketten értetek. A Pandora üzleteiben külön erre a célra kialakított pultnál kiválaszthatod a gravírozható ékszert, majd az üzletben található tableten megtervezheted az üzenetet. Tíz sablon közül választhatsz, vagy megrajzolhatod a saját mintádat. Lehet ez egy dátum, egy becenév, egy poén, bármi, ami mosolyt csal az arcára.
Tökéletes választás lehet egy gravírozható nyaklánc vékony medállal vagy egy páros karkötő személyes üzenettel
Tervezd meg azt az egyetlen rövid üzenetet, amitől a kiválasztott ékszer igazán különlegessé válik.
3. Legyen időtlen, akár az egymás iránt érzett szeretetek
Ha olyan darabot keresel, amelyet évek múlva is örömmel vesz elő, válassz klasszikus formákat és letisztult vonalakat. A Pandora választékában megtalálható medálos nyakláncok és a letisztult, elegáns karkötők ragyogó kiegészítői lehetnek egy ünnepi viseletnek.
A Pandora szikrázó végtelenjel szív collier nyaklánc vagy egy tenisz karkötő minden alkalomra nagyszerű kiegészítő lehet.
Válassz időtlen eleganciát, melyet örökre megőriz.
4. A kombinálhatóság a kulcs
Ha bizonytalan vagy, kezdd egy olyan darabbal, melyet később további elemekkel egészíthet ki. Egy charm karkötőt évről évre közösen tölthettek meg újabb és újabb szimbólumokkal, üzenetekkel. De választhatsz halmozható gyűrűket is, melyeket saját kedve szerint rendezhet egymás mellé. Így az ajándékod aktuális kedve szerint mindig vele változik.
Találd meg a Pandora karkötőjére az első tökéletes első charmot, vagy ajándékozd meg halmozható ezüst gyűrűkkel.
Kezdd el írni az ő történetét és engedd, hogy folytassa ő maga.
5. A pillanat, amiben átadod, legalább olyan fontos, mint maga az ékszer
Lehet bármilyen gyönyörű az ajándék, a varázs mindig abban a néhány másodpercben születik meg, amikor együtt vagytok. Amikor leül melléd, amikor csend lesz, amikor a fények megcsillannak a szemében. Ezek azok a pillanatok, amikből emlékek születnek. De adj mellé egy plusz gesztus is. Egy kézzel írt levelet, egy finom vacsorát, egy sétát az ünnepi fények alatt, egy dal, ami csak kettőtökről szól.
Válaszd bármely személyre szabott Pandora ékszer, az ünnepi díszdoboz teszi majd fel rá a koronát.
És ne feledd, a jó ajándék körül mindig van egy kis melegség, egy kis csend, egy kis együttlét. Ettől lesz igazán karácsonyi és ettől válik az ékszerből olyan emlék, amit évek múlva is megőriz majd.
Tedd különlegessé a pillanatot a Pandorával úgy, ahogy csak te tudod!
(Fotók: Pandora)
nyaklánc | ékszer | gyűrű | ajándék | ünnep | karácsony
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
A Dolce & Gabbana és a Diadora bebizonyította: a stoplisok is lehetnek divatosak
A BOSS gondoskodik róla, hogy az amerikai válogatott ne csak a pályán tűnjön ki a foci vb-n
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!












