Haute couture által ihletett Maybach limuzinok érkeztek Budapestre

A Mercedes-Maybach luxusautói önmagukban is ritkaságnak számítanak, főleg ha egyszerre két példányról van szó, amelyek egy limitált széria példányai! A kétszázmilliós autócsodákat most együtt lehet megcsodálni a Pappas Auto belvárosi bemutatótermében.

Európában is egyedülállónak számít az a Mercedes és Maybach bemutatóterem, amely Budapest belvárosában nyílt bő egy évvel ezelőtt. A világörökség részének számító, gyönyörűen felújított Matild Palace luxushotel alsó szintjén rendezték be a Pappas Auto bemutatótermét, amely otthonos lounge hangulatával tökéletes háttere az autókülönlegességeknek.

A Pappas pedig rendszerint meg is tölti a teret a helyszínhez méltó autókkal, hogy mást ne mondjuk, a tavalyi megnyitóra egyenesen az art deco stílusú, hat méter hosszú luxuskabrió-koncepció, a Vision Mercedes-Maybach 6 Cabriolet érkezett. Az eltelt idő alatt a két márka legdrágább, legkülönlegesebb modelljeit állították ki a hozzájuk méltó pompás helyszínen.

Most ismét érdemes útba ejteni a Pappas Auto belvárosi bemutatótermét, ugyanis nem egy, hanem egyenesen két limitált szériás Mercedes-Maybach S-osztályt állítottak ki. A kézműves kidolgozás, a kimagasló anyagminőség és az egyedi részletek kombinációja a luxus még magasabb szintjét jelenti ezeknél a modelleknél, amely végül megduplázza a százmilliós alapárukat.

Maybach Haute Voiture

Az egyik limitált széria az Haute Voiture névre hallgat, ezt a divat csúcsát képviselő haute couture és a francia voiture, azaz gépkocsi szavakból alkották. A divat világa ihlette a Maybach luxusautóját, amelynek fényezése természetesen kétszínű, ahogyan a márkánál megszoktuk. A karosszéria alsó része rozéarany, a felső pedig tengerkék színben pompázik.

Hasonló kéttónusú színvilág határozza meg az Haute Voiture belső terét is, ahol a mélykék és rozéarany színekhez kristályfehér és opálfehér felületek társulnak.

Az aprólékosan kidolgozott részletek az haute couture világára utalnak,

a divat világából érkező, kiváló minőségű buklészövet az utastér több pontján is megjelenik, például az ülések és a párnák intarziájaként.

Kékszínű kontrasztvarrás emeli ki a bőrkárpitok eleganciáját, az ajtókra és a párnákra kristályfehér bőrkárpit került, míg a lábszőnyegek gyapjúból és moharból készültek. A Maybach utasterének elmaradhatatlan kellékei, a pezsgőspoharak rozéarany színben ragyognak, ezzel tökéletesen illeszkedve az Haute Voiture színvilágához.

Még az infotainment rendszer menüjét is egyedivé szabták, ahol magnóliaszirmok és ezüstösen csillogó felhők teremtenek más S-osztályban nem látható egyedi hangulatot. A Maybach-élmény jegyében az Haute Voiture mellé adnak egy kézzel készült ajándékdobozt, amelyben megtalálható az adott példány makettje, és a vásárlók egyedi ponyvát is kapnak autójukhoz.

A limitált szériás autóhoz továbbá egyedi táskakollekció is választható, amely nem csak a Maybach vásárlói számára érhető el. A limitált kiadásban, különböző stílusban és méretben készülő táskák esetében az autó belső terében használt anyagok köszönnek vissza, amelyek így összhatásukban az Haute Couture extravaganciáját sugározzák.

Maybach by Virgil Abloh

A divat világához kötődik a Mercedes-Maybach másik limitált szériája, a néhai Vigil Abloh ugyanis a Louis Vuitton kreatív igazgatója volt. Abloh a halála előtti hónapokban a Mercedes vezető formatervezőjével, Gorden Wagenerrel dolgozott együtt különleges projekteken, például egy extravagáns Maybach terepjáró koncepción.

Virgil Abloh emlékét őrzi a Maybach limitált szériája, amely éppen abban a fekete és homokszín fényezésben pompázik, mint az általa tervezett offroad-koncepcióautó. A színkombináció a 20 colos kerekeken és a belső térben is folytatódik, a középkonzolt, a párnákat és a küszöböket is a Maybach és Virgil Abloh emblémái díszítik, akárcsak az autóhoz adott takaróponyvát.

A Maybach másik limitált szériájához hasonlóan a vásárlók egy homokszínű, nappabőrrel bevont fadobozt kapnak, amelyben a két indítókulcs mellett megtalálható az autójuk 1:18 méretarányú modellje is. Az infotainment rendszer menüjét is a különkiadás színvilágához igazították, és a Mercedes az autóhoz kapcsolódó homokszínű ruhakollekciót is bemutatott.

A korlátozott példányszámú modellek alapját a sorozatgyártású Mercedes-Maybach S 680 4Matic adja, amely

a lehengerlő eleganciát a csúcstechnikával párosítja,

a 6 literes biturbó V12-es erőforrás 612 lóerőre képes. A nyújtott tengelytávú, csaknem öt és fél méter hosszú limuzin ezzel 4,5 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, méghozzá a legnagyobb kényelemben.

A Pappas Auto belvárosi bemutatótermében csillogó luxusautókat a Mercedes egyedi és kézműves kidolgozásért felelős specialistái szerelték össze a sindelfingeni manufaktúrában, az innen kikerülő modellek minden egyes példánya sorszámozott plakettet visel a középkonzolján, a 150 darabos limitált széria tanúsítványaként.

Az ehhez hasonló szériák általában már a világpremierjük idején, pillanatok alatt elkelnek, és neves gyűjtők kollekciójába kerülnek. A Pappas Auto azonban lehetőséget kapott, hogy mind a két szériából értékesítsen, így a divat világa által ihletett Maybachok nemcsak kiállításra érkeztek Budapestre, hanem meg is vásárolhatók, egyenként megközelítőleg kétszázmillió forintért.

(A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Pappas Auto Magyarország.)

nagy sztori | mercedes | mercedes-benz | pappas auto | mercedes-benz s osztály

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom