Sokak szerint Nagy-Britannia egyik legszebb strandja a cornwalli Pedn Vounder, amely szinte fehér homokjával és áttetsző, türkizkék vizével évekig afféle rejtett gyöngyszemként tündökölt. A partszakasz azonban ma már nem látogatható.
A strand St Levan falva közelében található, nem messze Porthcurnótól, a Treryn Dinas dombvonulatának sziklái között. Elhelyezkedése különösen fotogénné teszi: közvetlenül a Logan Rocktól nyugatra, a Treen-sziklák alatt húzódik meg a nehezen megközelíthető öböl, melyet sokan Bali strandjaihoz hasonlítanak.
Nem véletlen, hogy a Pedn Vounder az évek során rendszeresen felbukkant a legjobb strandokat rangsoroló listákon. A Cornwall Live beszámolója szerint a hely ismertségét az is növelte, hogy feltűnt a BBC Poldark című sorozatában is.
Az addig inkább csak helyiek és elszántak által ismert partszakasz így ennek köszönhetően szélesebb közönséghez is eljutott.
A strand különlegességét ugyanakkor nemcsak a szépsége adta, hanem a kiszámíthatatlansága. Árapályos partszakaszról van szó, amelyet korábban is csak napi néhány órán át lehetett biztonságosabban megközelíteni. Ez a körülmény már önmagában is korlátozta a látogatást, ráadásul az odavezető út sem számított egy sima kirándulásnak. Egy meredek, fizikailag megterhelő és kockázatos parti ösvényen lehetett lejutni csak oda, plusz lefelé és visszafelé is komoly figyelemre volt szükség.
Pedn Vounder sokáig Cornwall egyik legszebb, ugyanakkor legvadabb strandjaként élt a köztudatban. Korábban nudista helyként is ismert volt, később pedig az Instagram-kompatibilis brit tengerpartok egyik ikonikus szpotjának számított.
Mára azonban ez jelentőset változott. A Pedn Vounderhez vezető nyilvános hozzáférést 2025 augusztusában lezárták, nem sokkal azután, hogy július 3-án egy férfi tragikus fulladásos balesetben életét vesztette a strandon. A döntés hátterében nem csupán ez az eset állt, hanem plusz az is, hogy a partszakasz megközelítése régóta komoly biztonsági kockázatot jelentett. A National Trust a lezárást az ösvény állapotával és a tenger veszélyességével indokolta.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
tengerpart | legszebb | Pedn Vounder | veszélyes | Anglia | látványos
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Óriásit húz a Wizz Air, alighanem minden utas imádni fogja ezt az újítást
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

