Mintegy 100 millió dollárért, azaz több mint 30 milliárd forintért árulják Pierce Brosnan malibui otthonát, amelyet bátran nevezhetünk egy James Bond ihletésű villának is.
Pierce és Keely Shaye Brosnan húsz éve vásárolta meg az 1200 négyzetméteres telket 5,1 millió dollárért, majd rövid időn belül a szomszéd telket is hozzácsatolták 2,25 millióért.
Pár évig egy modern stílusú, egyszerűbb otthonban éltek, majd az egyik James Bond-film mindent megváltoztatott.
Ugyanis az egyik thaiföldi forgatás során a házaspárt olyannyira lenyűgözte a thai építészeti kultúra, hogy megbíztak egy építészpárost azzal a feladattal, hogy húzzanak fel a telekre egy olyan birodalmat, amely akár a film forgatási helyszínére is bátran beleillene.
Egy évtizedig tartottak a tervezési és kivitelezési munkálatok, az új ház végül 370 négyzetméter alapterületű lett, amelynek öt hálószobája és tizennégy fürdőszobája van. Az ingatlanban ezenkívül található edzőterem, könyvtár, stúdióterem, moziszoba, bár, konditerem és wellnessrészleg is, de a kert sem szégyenkezhet. Ott ékeskedik egy szabadtéri medence, amelyben természetesen sós víz csordogál, no és akad egy csodálatos vízesés is, valamint egy fedett étkezőrész.
Általában egy ingatlan esetében fontos kiemelni azt, hogy pazar kilátás nyílik az óceánra, a pálmafaligetekkel és orchideákkal tarkított csoda azonban lényegében az óceán szomszédja, így ebben az esetben nem bír sok hírértékkel. Az már annál inkább, hogy
a vendégek a thaiföldi teakfakapun át léphetnek be a kaliforniai birtokra, amelynek a ministrandját némi thaiföldi homokkal is felszórták.
És hogy miért hagy el két halandó egy ilyen paradicsomot? Miután a gyermekek kirepültek a családi fészekből, a házaspár egyre több időt tölt Hawaiin, ahol a jövőjüket is elképzelik. Van egy olyan érzésünk, hogy a csendes-óceáni szigeten is felüti a fejét rövid időn belül némi James Bond-inspiráció.
Ez is érdekelhet:
ingatlan | James Bond | kalifornia | egyesült államok | thaiföld | malibu
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!