Close
Az oktatás nagyágyúival érkezik Polgár Judit Világsakkfesztiválja

Az oktatás nagyágyúival érkezik Polgár Judit Világsakkfesztiválja

Vajon hogyan forradalmasíthatja a sakk az oktatást? Miként küzdhetők le az önértékelésbeli problémák ezzel az ősi játékkal? A világ minden tájáról érkező gondolkodók efféle kérdéseket járnak körül az október 9-én esedékes Világsakkfesztiválon, amely idén először hibrid formában valósul meg.

A rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján újabb világhírű előadókat jelentettek be. Az eseményt harmadik éve támogató Morgan Stanley budapesti vezetője pedig arról beszélt, milyen összefüggés van a sakk és a természettudományos, műszaki pályák között, és hogy a bank számára miért kiemelten fontos az oktatás ezeken a területeken.

Már csak néhány nap, és a Világsakkfesztivál ismét beköltözik a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a kreativitás és az innováció témája lesz terítéken. A látogatók többek között megtudhatják, milyen forradalmian új ötleteket és kezdeményezéseket inspirált a sakk a tudomány, az oktatás, a művészet, valamint az üzlet világában.

Hogyan nyerhet új értelmet a sakk kedvelői számára a Ha én rózsa volnék című dal? A kreativitás egy isteni szikra, vagy sokkal inkább módszertan? Miként befolyásolja pulzusszámuk a sakkozók teljesítményét? Október 9-én mindenre fény derül a téma újító elméinek előadásaiból, melyek online is megtekinthetők lesznek a fesztivál hivatalos oldalán.

Az idei év egyik legnagyobb újítása az Educational Chess Summit konferencia, melynek résztvevői bebizonyítják: a sakknak igenis helye van az osztálytermekben annak képességfejlesztő hatásai miatt. Rita Atkins brit nagymester gyakorlati példákkal fogja szemléltetni, miként épülhet be a sakk a matematikaórákba. Lorena Garcia oktatáskutató pedig a sakk önbizalomnövelő és szorongásgátló hatásairól igyekszik majd meggyőzni a jelenlévőket.

A közönség tanúja lehet egy igen elterjedt mítosz lerombolásának is: Jesper Berger Hall nemzetközi sakkedző megmutatja, hogy a sakk nemcsak a csodagyerekek fejlődését szolgálhatja, hanem a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek tanításában is hatékony eszköznek bizonyulhat. Visszatérő vendégként üdvözölhetjük Fernando Moreno spanyol pszichológust, aki ezúttal a játék által tanított életleckéket tárja a hallgatóság elé.

A sakk készségfejlesztő hatásait bemutató előadások mellett levetítik Polgár Judit és Rubik Ernő beszélgetését is, melyben egy kreatív energiákban gazdag oktatási rendszer képe elevenedik meg. A konferenciához olyan nagy nevek is csatlakoznak, mint a spanyol sakkszakújságíró Leontxo García, aki Polgár Judittal közösen tölti be a házigazda szerepét, és Dana Reizniece-Ozola, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) vezérigazgatója, Bachar Kouatly, a FIDE alelnöke, valamint Mariya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kulturális ügyekért, oktatásért és ifjúságért felelős tagja is felszólalnak.

“Évek óta dédelgetem azt az álmot, hogy létrehozok egy fórumot, amely otthont teremt az oktatás és a sakk kapcsolatáról szóló nemzetközi párbeszédeknek, valamint bemutatja, hogy a játék miként épülhet be az iskolai tárgyakba, és hogyan hozhatja felszínre a gyermekek erősségeit. Az Educational Chess Summit egy kulturális utazás is egyben, hiszen jól példázza, mennyire sokféleképpen gondolkodunk erről a világban” – mondta Polgár Judit, a Világsakkfesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: “Az idei Világsakkfesztivál történelmi jelentőségűnek ígérkezik, hiszen Budapest még sohasem adott helyet efféle konferenciának.”

Az eseményt harmadik éve támogató Morgan Stanley számára szintén kiemelt fontosságú a fiatalok sakkal való megismertetése, hiszen számos kapcsolódási pont van a játék és a természettudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai tudományok gondolkodási megközelítésében. Ezek az ún. STEM gyűjtőfogalom alá tartozó tudományágak kulcsterületeket képviselnek a vállalat budapesti központjában végzett munkában is.

“A világ egyik vezető befektetési bankjának egyik legnagyobb informatikai és elemzőközpontját működtetjük Budapesten. Több mint kétezer-ötszáz munkatársunk zöme STEM területről érkezett, ezek a tudományágak illeszkednek leginkább a munkánkhoz, a matematikai modellezéstől a különböző IT-feladatokon át a kereskedési algoritmusok fejlesztéséig – mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – Ezért is fontos számunkra a STEM-oktatás támogatása, és ebben játszhat szerepet a sakk. Munkatársaink között számos sakkozó van, köztük öt nemzetközi mester, és idén már a fesztivál keretében rendezzük meg az irodák közötti bajnokság döntőjét is, amelyre a Morgan Stanley huszonöt irodájából világszerte több mint négyszáz munkatárs nevezett. Büszkék vagyunk rá, hogy harmadik alkalommal lehetünk Polgár Judit és a Világsakkfesztivál és partnerei.”

A Világsakkfesztivál idén átlépi megszokott határait, és az utca emberének is számos meglepetést tartogat. A járókelők a szó szoros értelmében részesei lehetnek Weiler Péter képzőművész sakk inspirálta alkotásának, amely a győzelem érzését jeleníti meg. Mindehhez csak annyit kell tenniük, hogy a Nyugati téren felállított installáció elé állnak, és egy fotóval megörökítik diadalukat, amivel  akár értékes nyereményekért is versenybe szállhatnak.

FOLYTASD EZZEL
Újabb várost hódítottak meg a monumentális tetovált márványszobrok
„Ami stabilan az enyém, az én magam vagyok” – Lakatos Márk-portré
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom