Luxusdivatház tervezi a NASA asztronautáinak űrruháit a következő holdmisszióhoz

Stílusos űrruhában repülhetnek a NASA 2025-ös holdmissziójának asztronautái, ugyanis a Prada olasz divatház is részt vesz a gardróbjuk tervezésében.

Az űrruhák tervezésében és kivitelezésében a Prada mellett az Axiom Space magánvállalkozás is segít.

Jeffrey Hoffman professzor, aki már a NASA öt küldetésében vett részt, és négyszer tett űrsétát, a brit közmédia hírportáljának, a BBC Newsnak elmondta, hogy a Pradának komoly tapasztalata van a különböző kompozit anyagok felhasználásában, és fontos technikai újításokkal is előállhatnak az új űrruhák elkészítésénél.

Ugyanakkor azt is hozzátette:

nem érdemes arra gondolni, hogy az űrhajósokat majd trendi ruhába öltöztetik,

ugyanis a jó hőszigetelő környezet megteremtése a legfontosabb.

– Az űrruha tényleg olyan, mint egy miniatűr űrhajó. Biztosítania kell a nyomást, az oxigénellátást, és megfelelő hőmérsékletet kell tartania – sorolta a követelményeket Hoffman.

Az Axiom idén már bemutatott egy űrruhát, amit az Artemis 3 küldetés űrhajósai viselnek majd.

Az ötvenöt kilós ruha állítólag kényelmesebb viselet lesz a női asztronauták számára.

Az Axiom és a Prada azt ígérte, hogy az új űrruhák innovatív technológiával és tervezéssel készülnek, és a korábbiaknál alkalmasabbak lesznek a holdfelszín kutatására.

Az Artemis 3 az első űrmisszió 1972 óta, amelynek űrhajósai a Holdon landolnak. A legénységhez tartozik Christina Koch is, az első női űrhajós, aki a Holdra léphet.

(Forrás: MTI, fotók: Axiom)

űrruha | prada | nasa | szkafander | ruha | űrhajós

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés