Rácz Jenővel és egy feltörekvő csillaggal tér vissza a Costes

Két év kényszerszünet után Rácz Jenővel együttműködésben nyitotta meg kapuit Budapest első Michelin-csillagos étterme, a Ráday utcai Costes.

A Costes étterem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Budapest gasztronómiai történetének legendás alakja. A fine dining történelmet író vendéglátóegység 2008-ban nyitott és alig másfél évvel később már Michelin-csillaggal díjazták a kiemelkedő szakmai tevékenységét. Az országban elsőként, sőt a régióban is másodikként kiérdemelt nemzetközi elismerés nemcsak feltette Budapestet a gasztroturisták térképére, de

egyértelmű lökést adott az egész hazai iparág szakmai fejlődésnek is.

A fine dining vendéglátás Ráday utcai fellegvára immár tizenkét éve töretlenül őrzi a csillagát, de sajnos a pandémia
alatti korlátozások, a turizmus visszaesése és a vendéglátást napjainkban sújtó munkaerőhiány ezt az egységet sem kímélte, ezért két éven keresztül csak azok élvezhették az étterem fogásait, akik házhoz rendelték az étterem személyzetét, hogy otthonukban, a saját konyhájukban készítsék el és tálalják fel a különleges étkeket.

Az idei tél végével, ahogy a Covid-járvány legutóbbi hulláma is elkezdett lecsengeni, végre ismét edénycsörömpölés volt hallható a Ráday utcai konyhán, ugyanis az elmúlt hetek már az újranyitási előkészületek jegyében teltek.

Egy hónapja még bombaként robbant a hír a gasztronómiát kedvelők körében, hogy március közepén nemcsak újranyit a legendás étterem, de a tekintélyes múlt méltó folytatása érdekében Rácz Jenő is csatlakozik séfpatronként az étterem csapatához. Azóta nemcsak, hogy összeállt a csapat és véglegesedett a koncepció, de már azt is örömmel jelenthetjük, hogy

az első vacsoravendégeket is sikerrel fogadta az étterem.

A Ráday utcai Costes és Rácz Jenő kollaborációjának ötlete a korábbi executive séf év végi távozásakor vetődött fel, mivel az évekig külföldön dolgozó sztárséf nemcsak a médiában, hanem a Costes cégcsoport pandémia alatt megnyitott új fine dining egységében (Rumour by Rácz Jenő) is nagyon hamar bizonyította, hogy sikere nem véletlen, hiszen

határtalan kreativitása, precizitása és bátor, egyedi ízvilága pillanatok alatt lenyűgözte a hazai éttermi közönséget.

A Costes csoport tulajdonosainak ezzel az együttműködéssel nem titkolt célja, hogy a korábban főleg gasztroturisták által látogatott Ráday utcai étterembe ezentúl jobban bevonzzák a magyar vendégeket is, mivel Rácz Jenővel közös másik éttermük kapcsán azt tapasztalták, hogy a nyitás óta folyamatos telt házzal működik és még mindig hetekre előre kell asztalt foglalni.

Az újranyitó és számos elemében megújuló Costes étterem az első időszakban egy hatfogásos kóstolómenüvel várja a modern európai konyhát kedvelőket. A hangsúly – a csoport többi étterméhez hasonlóan – ott is az alapanyagok minőségére és a kompromisszummentes gasztronómiai élményre kerül.

A tányérokat a Rácz Jenőtől megszokott látványos tálalás, valamint ízgazdagság, bohó elegancia és avantgárd, meghökkentő kombinációk jellemzik majd. Az étterem jelentős gasztronómiai múltja, a kiváló brandérték és a történet új fejezettel kiegészíthető továbbírásának lehetősége keltette fel a világlátott szakember érdeklődését, így mostantól a gasztronómia szerelmesei már nemcsak a Petőfi téri Rumour by Rácz Jenő étteremben, de a Kálvin tértől egy kőhajításnyira, a Ráday utcai Costesben is találkozhatnak a munkásságával.

A Rácz Jenő nevével fémjelzett konyha helytartója pedig Koppány Levente lesz, akinek egyáltalán nem ismeretlen a Costes Ráday étterem, hiszen korábban, Palágyi Eszter vezetése alatt is dolgozott már ebben a Michelin-csillagos konyhában. A fiatal szakember igazi hírnevet akkor szerzett a szakmában, amikor a fiatal szakácsok legnevesebb nemzetközi versenyén,

a San Pellegrino Young Chef versenyen megnyerte a közép-európai elődöntőt Hamburgban, majd a milánói döntőn a világ 9. legjobb fiatal séfjeként végzett.

Levente Budapest mellett Londonban dolgozott huzamosabb ideig, ahol több csillagos helyen is bizonyította már rátermettségét.

A Costes újranyitása kapcsán fontos még megemlíteni, hogy nemcsak a konyhai csapat révén újul meg a legendás hely, hanem az étterem hangulata, stílusa is kicsit lazább lesz a korábbinál. Ennek érdekében a belső tereket, a burkolatokat, a dizájnt, valamint a teljes konyhát is felújították a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. által nyújtott támogatás segítségével.

A nyitva tartása kapcsán is elég egyedi lesz a Ráday utcai Costes étterem, ugyanis a főváros fine dining éttermeitől eltérően az első időszakban még csak három napra lesz nyitva, amelyből a szombat akár megszokottnak mondható, viszont a másik két nap a vasárnap és a hétfő lesz, amikor szinte senki más nincs nyitva a minőségi éttermek közül.

(Fotók: Seregélyes Gábor)

étterem | fine dining | koppány levente | costes | racz jeno

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom