Az év első kétszáz napjában a turisták száma közel tizenkét százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel nyolc százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek.
Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél: a szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11 százalékkal növekedett.
Közölték: idén július 18-ig már csaknem 19 százalékkal több külföldi vendég érkezett Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6 százalékkal többen pihentek otthonuktól távol. Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják.
A tájékoztató szerint a szálláshelyi forgalom 37 százalékával a főváros részesedett az adatok alapján. A 8 milliós budapesti vendégéjszaka 13 százalékkal több 2023 első kétszáz napjának forgalmánál, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma csaknem 15 százalékkal bővült, így elérte a 6,7 milliót.
Míg Budapesten 86 százalék volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák közel 70 százalékát hazai turisták töltötték a szálláshelyeken. Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma közel 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30 százalékát érték el.
Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest. Az elmúlt 30 napban már több mint kétmillió vendég pihent hazánk tájain, 12 százalékkal több mint az előző évben. A tanítási szünet kezdetét követő időszakban a vendégéjszakák száma elérte az 5,6 milliót. Ennek több mint háromnegyedét, 4,3 milliót a vidéki szálláshelyeken foglalták le, amelyek fogalma 5 százalékkal meghaladta a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A fővároson kívüli vendégéjszakák 43 százalékát Balatonon töltötték a vendégek a vakáció első harminc napjában, közel 6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.
A turisztikai térségek közül a természetes vízparti strandokat kínáló Balaton térségét, továbbá a számos fürdőélményt nyújtó Debrecent és térségét, valamint a Mátra-Bükköt keresték fel leginkább a vendégek. Ebben a három térségben regisztrálták ugyanis a legtöbb vendégéjszakát. Az adatok szerint a Parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő volt a legnépszerűbb a szünidő kezdete óta eltelt egy hónapban.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
magyarország | nyaralás | rekord | forgalom | balaton | utazás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!