Close
Örökre felsebezte London arcát, amúgy az évszázad egyik legnagyobb építésze

Örökre felsebezte London arcát, amúgy az évszázad egyik legnagyobb építésze

Renzo Piano, a Pompidou központ és a Shard tervezője csodás önvallomást tett a saját hatásairól, az utazás fontosságáról, a szépségről, és a „kicsit buta számítógépekről”.

„Ha nem tudsz érzelmeket kiváltani, akkor nem elég, amit csinálsz”

– többek között ez a pólóra kívánkozó aranyköpés hangzik el a nyolcvanéves építészről nemrég készült terjedelmes életrajzi videóban.

A genovai születésű mérnők, építész számtalan ikonikus épületet tervezett a Pompidou központtól a londoni Shardon át a New York Times épületéig. A fenti videóban ugyanakkor nem az épületei, hanem az alkotás fortélyai állnak a középpontban.

Bár rég nyugdíjas lehetne, a nosztalgiát csapdának tartja, ezért a korai munkáiról és az örökségéről sem szívesen beszélt.

„Nem az a fontos, amit tettél, ami voltál, hanem amire készülsz, és ami leszel. Ez tart életben.”

A Porto Antico, azaz Genova régi kikötője

A legerősebb hatást egyértelműen a család tette rá: a nagyapja kőműves-vállalkozásából az apja, és annak három testvére faragott prosperáló építőipari céget Fratelli Piano néven. Ám hatott a szemléletére a szülővárosa építészete, a különböző kultúrákat összehozó tenger, a technikailag és szimbolikusan is hatalmas hajók, a kreatív ipar más területein dolgozó barátai, valamint a gondolatébresztő párbeszédekre való törekvés.

„Egy biztos: az építészet mindent magába foglal.”

Az építészetet „pacifista gondolatnak” tartja, amely több egy polgári gesztusnál, mert nem csupán a mindennapi életre hat, de a történelem kibontakozásának tere is. Éppen ezért kiemelt jelentőséget tulajdonít a középületek tervezésének.

A NEMO, a tudományok múzeuma Amszterdamban

Még most is lenyűgözi az építészet, de ugyanolyan fontosnak tartja a rendszeres utazást, amellyel időről időre eltávolodhat a munkájától. Az utazás szélesíti a perspektívát, és befogadóbbá tesz. „A sokszínűség érték, nem egy probléma” – jegyzi meg.

A Central Saint Giles, egy vegyes funkciójú városrész Londonban

Határozott véleménye van a csapatmunkáról is, úgy tartja

„csak akkor lehetsz kreatív, ha megosztod a kreativitást”,

és ha rendesen elköveted az alkotófolyamattal együtt járó hibákat. Ez utóbbiról van is egy tanácsa a fiataloknak:

„Ne zavarjon, ha hülyeségeket beszélsz. Ha mondasz tíz dolgot, amiből öt nem hülyeség, akkor már nagyon jó vagy.”

A New York-i Whitney Múzeum nyitóünnepségén

Fontos észrevételek, de a legfontosabb, amit a szépségről mond, ami Piano építészetének az esszenciája. A szépségnek számtalan arca van, „felfedezés, fény, tér, sűrítés, kiterjesztés, árnyék, a könnyedség érzete, talán az a valami is, amit nyelvnek hívunk.”

„Ha a szépség jelen van, megváltoztatja a világot. Egyszerre csak egy embert, de működik.”

Neki hajlamosak vagyunk elhinni, mert már harmincnégy évesen is képes volt tisztán látni, reflektálni a saját munkájára, közvetlenül azután, hogy fejtetőre állította az építészet világát. Ekkor nyerte el ugyanis nagy meglepetésre a nála csak négy évvel idősebb Richard Rodgersszel együtt az akkori legnagyobb párizsi projekt, a Pompidou központ pályázatát. A kifordított épülettel – amelynek a teljes gépészete kívülre került, a mozgólépcső pedig a homlokzatán kúszik felfelé – Piano egycsapásra világhírű lett. Megkapta a high-tech építészet címkét, ám a maestro sokkal reálisabban beszélt róla.

Centre Pompidou

„Ez egy vidám városi gép, olyasféle teremtmény, mintha egy Verne-regényből került volna elő. Kettős provokáció: kihívás az akadémizmusnak, és a technológiáról alkotott képünk paródiája. Tévedés high-tech objektumnak nevezni.”

A következő évtizedekben számtalan jelentős épületet tervezett, a legkülönbözőbb helyeken és célokra, de sosem a hirtelen jött világhírnévből élt. Jellemzően diszkrét, letisztult formákat választott, még a legnagyobb volumenű épületeknél is a lehető legjobban törekedett erre.

Kalifornia Tudományos Akadémia

A segítségével újult meg a szülővárosa, Genova régi kikötője, tervezett szélcsatornát a Ferrari maranellói központjába, dolgozott az oszakai reptéren, a máltai parlamenten, rengeteg múzeumon, többek között New Yorkban, Los Angelesben, és jelenleg is több projektje fut párhuzamosan.

Kultúrközpont Új-Kaledóniában, és a berni Paul Klee Központ

Talán a legismertebb késői munkája London 309 méter magas tornya, a Shard (szilánk), amely a 2012-es átadásakor Európa legmagasabb felhőkarcolója volt. A széttöredezett csúcspont mintha eltűnne a felhőkben, akár „egy hatalmas hajó árboca. A magas épületek gyakran agresszívek, a hatalom és az önzés arrogáns szimbólumai, de a Shard élesen és könnyen illeszkedik London panorámájába”– mondja Piano.

Ezt persze számos kritikus egyáltalán nem így látta, a Guardian egyenesen úgy fogalmazott:

„A Szilánk örökre felsebzette London arcát”,

mert nem illeszkedik a környezetébe, nincs fókuszpontja, és nincs civil funkciója, zömmel luxuslakásokból és hotelekből áll.

Kiemelkedik vagy felsebzi a várost a Shard?

Telegraph viszont az épület kritikusait „a lándzsákkal a civilizált rómaiakra támadó ősbritekhez” hasonlította, mondván inkább London szerény igényeivel és vaskalapos politikájával van baj, amely miatt rengeteg a silány magas épület.

Hát így robbantott ki heves vitát egy hetvenöt éves joviális úriember épülete. Azóta már eltelt öt év, de Piano most is aktív, rendszeresen dolgozik a párizsi irodájában, és sokat utazik.

Természetesen használja a laptopját, de nem állandóan, mert „egy számítógépnek meg kell mondani, mit csináljon. De ha szeretnék valamit felfedezni, akkor egyszerűen előveszek egy ceruzát”, mert az igazi kreativitás a kezdeteknél van jelen, a vázlatok és a modellek készítésekor. Ez az időszak,

„amikor bátornak kell lenni ahhoz, hogy szembenézz a sötéttel.”

Ez is érdekelhet:

Close