Különösen a hosszú távú járatok esetében.
A repülőgépről leszállva általában rohanunk a szállodába, ahol mindjárt elfoglaljuk szobánkat, majd megnézzük a medencét, a bárt és a hotel környéket.
Egy szakértő szerint viszont ezek helyett egy afféle bőrápolási rituálénak kellene elsőbbséget élveznie.
Bruce Green okleveles vegyész, egyben az SOS Serum Skincare alapítója azt javasolja, hogy a megérkezés után a lehető leghamarabb ugorjunk be a zuhany alá.
– Bár a fedélzetet takarítják, egyes tanulmányok kimutatták, hogy a baktériumok és vírusok napokig élhetnek a kartámaszokon, az öveken, az ablakredőnyökön, a tálcás asztalokon, a WC fogantyúkon és még sok egyén helyen – mondja.
A szakértő szerint a repülés utáni mosakodás a hosszú távú járatok esetén jóval fontosabb, mint a rövidebbeken. Ha csupán néhány órát töltöttünk a levegőben, nem biztos, hogy aggódnunk kell emiatt, hiszen nagyjából ugyanolyan mértékben leszünk kitéve a szennyeződéseknek, mint egy irodaházban.
A hosszú repülés utáni zuhanyzás elhanyagolása azonban veszélyes lehet, mivel "olyan baktériumokat rakhatunk le az új helyiségben, amelyek nem a sajátjaink".
A szappannal és hajsamponnal történő zuhanyozás eltávolítja az esetlegesen "felvett" baktériumokat, valamint csökkenti a közben elszaporodott baktériumok mennyiségét is.
Brodie Capron, a Virgin Flights légiutas-kísérője rengeteg téves információt hallott már a szakmában eltöltött évei alatt. A stewardess ezért egy TikTok-videóban foglalta össze, miket érdemes figyelmen kívül hagyni.
Ezen kívül olyan tanács is van, hogy mit NE tegyél repüléskor, például a mostanában felkapott raw dogging kimondottan ilyen, szélsőséges esetben ugyanis akár életveszélyes is lehet.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
repülőút | zuhanyzás | utazás | repülő | trükk
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!