A közel-keleti konfliktus miatt megugró üzemanyagárak világszerte éreztetik hatásukat: drágábbak lettek a repülőjegyek, és egyre több járatot törölnek.
A közel-keleti konfliktus miatt drasztikusan emelkednek az olajárak, ezzel párhuzamosan pedig az üzemanyag ára is rövid idő alatt jelentősen nőtt.
Szakértők szerint a drágulás hónapokig is tarthat még akkor is, ha a konfliktus enyhül.
Több nagy légitársaság már reagált a helyzetre. A Cathay Pacific, az AirAsia és a Thai Airways is emelte a jegyárakat vagy az üzemanyag-felárat számol fel, ami egyes esetekben akár 15 százalékos drágulást is jelent. Az Air New Zealand például járattípustól függően 10-90 új-zélandi dollárral, vagyis akár 23 ezer forintnak megfelelő összeggel is növelte az árakat.
Más cégek, így például a Lufthansa vagy a Ryanair kitettsége alacsonyabb, mert
rögzített áron biztosították üzemanyaguk egy részét.
A problémát súlyosbítja, hogy sok járat elkerüli a közel-keleti átszállási pontokat, ami megnöveli az alternatív útvonalak iránti keresletet, így az árakat is.
Nemcsak a jegyek drágulnak, hanem a menetrendek is szűkülnek, több légitársaság ugyanis járatcsökkentést jelentett be. Az United Airlines például az idei járatok mintegy 5 százalékát törli, míg a Scandinavian Airlines legalább ezer járatot von ki áprilisban.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
közel-kelet | üzemanyagár | légiközlekedés | repülés | utazás | áremelkedés
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Ezek a mindennapos használati tárgyak jelentik a legkomolyabb biztonsági kockázatot a repülőn
9 hasznos tipp, hogy kibírd ezt a brutális meleget
A Concorde ehhez képest egy csiga volt: hiperszonikus repülő készül, ami felfoghatatlan sebességgel repülne
Egy szakértő szerint ez a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk a szállodai bejelentkezéskor
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
