Mi kell egy romantikus estéhez? Nyilván egyéni preferenciáktól függ, de az idilli környezet, lágy fények, bensőséges hangulat hármasa általában helyet kap egy ilyen vágylistán. És persze egyáltalán nem muszáj a Valentin-naphoz kötni, sőt: van egy ajánlatunk, amivel bármikor megteremthető otthon egy kellemesre hangolt este.
Indulhat mindjárt vacsorával, amihez természetesen finom borok dukálnak, utána (vagy még előtte?) jöhet egy meghitt fürdőzés, miközben simogató illatok töltik be a teret, hogy aztán egy beszélgetős kártyajátékra épülő könnyed pillanatokkal folytatódjon.
Jól hangzik, nem? Még jobb, hogy ezen "hozzávalók" mindegyike nálunk egy csomagban megkapható!
Aki ugyanis egy évre előfizet a Roadster magazinra, az előfizetése mellé egy Randi csomaggal gazdagodik, amely mindent tartalmaz, ami egy hibátlan romantikus estéhez szükséges. A négy lapszám mellé kap mindjárt egy palack 2021-es GERE Cabernet Sauvignont, egy nem hivalkodó, kellemes, harmonikus, kiegyensúlyozott bort, ami bíborvörös színben pompázik. Aromavilágát cigánymeggy és szilva uralják, fás tónusokkal a háttérben.
A fürdéshez talál a csomagban egy darab LUSH Reindeer fürdőbombát, melyben a bőrpuhító kókusztejpor és a Sticky Dates ínycsiklandó illata garantálja, hogy az este mámorosan alakuljon. És ha már illatok, az Andyourstories szójagyertyája csak fokozza ezt a bizalmas hangulatot.
Végezetül pedig a Körvonal által megálmodott Randi Este nevű kártyajátékkal könnyedén és szórakoztatóan lehet még jobban megismerni egymást. A kártyák között találhatóak vicces, mélyreható és váratlan kérdések is, a feladat mindössze annyi, hogy miután kihúztátok a kérdést, válaszoljatok rá annyira őszintén, amennyire még komfortosnak érzitek. A játék célja, hogy megszabadítson a feszültségtől és a kezdeti zavartól, helyette pedig vidám és tartalmas beszélgetéseket hozzon létre.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes, itt lehet megrendelni!
A különleges italok rajongóiról sem feledkeztünk meg, ugyanis aki az egy éves W by Roadster előfizetést választja, annak egy Citadelle Rouge gin csomagot szállít ki a futár.
A Citadelle egy kimagasló minőségű kézműves gin, amely kizárólag természetes alapanyagokból készül, mesterséges színezékektől és aromáktól mentes. Legújabb variánsuk, a Citadelle Rouge, amelyben a szezonális gyümölcsök különleges harmóniájával találkozhatsz. A 19 állandó összetevő mellett az áfonya, a málna, a szeder, a fekete ribizli és a rebarbara tökéletes egyensúlyba hozza a gin szárazságát, amely édes, de egyben fanyar ízélményt nyújt. Az innovatív lepárlásnak köszönhetően a végeredmény egy kristálytiszta párlat, de a piros bogyós gyümölcsök természetes esszenciái nem vesznek el, intenzíven végig kísérnek. Jéggel és tonikkal fogyasztva ez a friss, gyümölcsös ital kiváló partner akár egy laza estét olvasgatáshoz is.
Ezt a csomagot ide kattintva lehet megrendelni.
(Coverkép: Getty Images)
fürdőbomba | randi | bor | andyourstories | citadelle | roadster
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Mennyit tudsz a labdarúgó-világbajnokságok legnagyobb rekordjairól és legendáiról?
Újabb nemzetközi elismerést kapott Budapest, elég fontos listára került fel
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
