A jóga az a pszichológus, akivel nem kell beszélgetned, mégis helyretesz – Petraflow-interjú

Szappan Petrát sokan híresen vagány, hedonista jógaóráiról, vagy Petraflow néven futó Facebook-oldaláról ismerik. Minket érdekelt a története is: ki valójában az Aria hotel tetején menő pózokat gyakorló lány, hogy lett jógaoktató, és mire készül júniusban az Akvárium Klubban?

Bár az utóbbi években kifejezetten menő lett jógázni, még mindig ezernyi a tévhit. Például, hogy a jóga egy elvont filozófia, és minimum barlanglakónak vagy szerzetesnek kell lenni, hogy valaki űzhesse. De azzal is gyakran vádolják, hogy nem mozgat meg rendesen, csak nőknek jó, vagy épp tiltja a húsevést. A jó hír, hogy ezek közül egyik sem igaz.

Petra pont erre érzett rá, és rooftop – azaz tetőteraszon tartott, gyakran szabadtéri – jógaóráival elhúzta a mézesmadzagot a szkeptikusok és halogatók előtt. Úgy néz ki, a terv bejött: órái telt házasak, egyre több magán- és céges jógaórát tart, júniusban pedig még nagyobb tömegeket akar megmozgatni Yoga Connection Budapest nevű rendezvényével az Erzsébet téri Akvárium Klubban.

Ez már csak azért is érdekes, mert kb. nyolc évvel ezelőtt még ő is inkább bulizni járt ide, "igazi bulikirálynő" volt, ahogy meséli. Bár nála nem kellettek hozzá hatalmas hullámhegyek és -völgyek, hogy jógaoktató legyen, több "véletlen" egybeesés vezette a matracig.

Petra a közgáz elvégzése után a reklámszakmában kötött ki, de gyorsan megérezte, hogy a reggeltől estig tartó irodai meló nem neki való: mindene fájt, ráadásul minden projektből mély lelki problémát csinált. Egy ismerőse javasolta neki, hogy menjen jógázni, és az előítéletek ellenére – unalmas, lassú, nem mozgat meg annyira, különösen a műkorcsolyához képest, amit tíz évig versenyszerűen űzött – adott neki egy esélyt.

Egy dinamikusabb óra volt az első, amin részt vett, és a hatás nem maradt el.

"Fizikailag is átmozgatott, és sok kihívás volt benne. Másfél óra után kisimultam, és teljesen másképp láttam az előtte megoldhatatlannak címkézett problémáimat."

Azóta már tudja, hogy a jógaóránál jobb pszichológus nem létezik, sőt, a dinamikusabb verziókkal a kemény edzés is garantált.

"A jóga olyan, mint egy egészséges tudatmódosító, káros mellékhatások nélkül. Az ászanák oldják a feszültséget, a gyakorlás hamar változást hoz. Ha okosan csinálod, felszabadító élmény az egész."

Petra a Mandala Jógastúdióban kezdett el gyakorolni, és később, amikor megtudták, hogy szeretne munkahelyet váltani, marketinges munkát ajánlottak neki. Elfogadta. Ennek az egyik nagy előnye volt, hogy könnyen el tudta végezni az oktatóképzéseket – annak ellenére, hogy sosem akart oktató lenni, csak fejlődni szeretett volna.

Aztán, több képzést követően jött a klasszikus eset: az egyik oktató lebetegedett, és egyedül Petra volt bevethető. A bemutatkozás elég jól sikerült, nem sokkal később már a marketingfeladatokra se maradt ideje az órák mellett.

A haverok jó ideig csak annyit láttak, hogy kicsit visszavonult az éjszakából, közben a háttérben komoly munka zajlott, a jóga hatása rövidesen megmutatkozott a fizikumán, kisugárzásán, energiáján is.

Ma már idejének nagy részét a céges – például a Saatchinál, a Deloitte-nál és az HBO-nál – és magánórák, valamint a rooftop- és gasztrojógák teszik ki.

"Volt egy pont, amikor felmerült, milyen jó lenne különleges helyeken jógázni. Ráadásul, ezekkel az órákkal olyanokat is be lehet vonzani, akik sose jönnének el egy stúdióba. Van valami felemelő hatása ezeknek az óráknak, még ha a nagyon befelé figyelő gyakorlás nem is itt történik. Ez igazi örömjóga."

De jóga ide vagy oda, Petra szereti élvezni az életet. Ezért van például, hogy a Bandha Brunch eseményein a jógaórák után Budapest legmenőbb éttermeiben bruncholnak, a kéthetente, vasárnap reggelenként tartott Harmony Rooftop Yoga pedig közös wellness-szel fejeződik be.

A mind stílusában, mind kommunikációjában vagány Yoga Connection Budapest fesztivál a városi jógik mellett azoknak is szól, akik abban a hitben élnek, hogy a a jóga nem nekik való.

És, hogy miért érdemes minél előbb elkezdeni jógázni, Petra szerint?

Például azért, hogy könnyebben tudjunk békével viszonyulni bizonyos helyzetekhez, vagy magabiztosabbak, tudatosabbak legyünk. Vagy azért, mert a jóga képes gátakat áttörni: amikor egy lehetetlennek hitt póz összejön, tényleg elhiszed, hogy bármi sikerülhet.

"Az egyik tanítványom mondta egyszer, hogy ő azért jár jógázni, hogy a teste ne akadályozza az életben. Ennél jobban nehéz lenne megfogalmazni, mit is ad fizikailag ez a mozgásforma. A végső cél az elme lecsendesítése, a rendszeres gyakorlás pedig sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, minőségibb élethez vezet, miközben fizikailag is összerak, erősít, nyújt, méregtelenít."

Jógás körökben van egy ismert mondás: "practice and all is coming", azaz: gyakorolj, a többi majd jön magától. A matrac a laboratórium, ahol magadon dolgozhatsz, a gyakorlással pedig előbb-utóbb a problémákra keresett válaszok is jönnek. Aki nem hiszi, járjon utána!

Ez is érdekelhet:

Bénult karral kezdett jógázni, ma az ország egyik legismertebb jógaoktatója

Diószegi Ádám néhány éve egy gyárban dolgozott, majd egy balesetben átmenetileg lebénult az egyik karja. Manapság kétszintes, Dunára néző jógastúdiót üzemeltet. Elmeséli, hogy csinálta.

(Fotók: Kiss Lenke "Dalocska", Dömötör Csaba, Horváth Ádám)

Mandala | hbo | hedonista | Szappan Petra | cég

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom