Vége az akcióknak.
A Pénzcentrum írja, hogy a Ryanair-nek augusztusban már nem kellett további árcsökkentéssel vonzania az utasokat, mivel az őszi időszak foglalásai enélkül is kedvezően alakultak.
Ennek következtében a cég vezetősége szerint a repjegyárak hamarosan visszaállnak a normál szintre, vagyis áremelkedés várható – számolt be róla a Reuters alapján az Infostart.
Michael O'Leary vezérigazgató szerint a szeptemberrel záruló negyedévben az árak éves szinten öt és kilenc százalék közötti mértékben csökkentek az úti célok függvényében, ami jelentős javulást mutat a júniusban véget ért negyedévhez képest, amikor az átlagos jegyárak tizenöt százalékkal estek vissza. O'Leary úgy véli, az elmúlt hetekben már elkezdtek normalizálódni az árak, és ez a folyamat akár novemberig is eltarthat.
(Forrás: Pénzcentrum, fotók: Getty Images)
légirásaság | Ryanair | árak | repülés | ősz
Dubaj a multikulturális gasztronómia egyik fellegvára is
Hat dolog, amit semmiképp sem ajánlott viselni a repülőn
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!