Lekerült a veszélyben lévő világörökségi helyszínek listájáról a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Salonga Nemzeti Park a megóvására tett erőfeszítéseknek köszönhetően.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) jelenleg online ülésező világörökségi bizottsága hétfőn hozta meg döntését a Kongó-medencében fekvő területtel kapcsolatban – olvasható az UNESCO honlapján.
A bizottság üdvözölte, hogy a területet érintő olajkutatási engedélyeket érvénytelenítették, és a jövőben ezekre a régiókra vonatkozóan nem is fognak újabb engedélyeket értékesíteni. Emellett a park igazgatásában is jelentős változások történtek, különös tekintettel az orvvadászat elleni intézkedésekre.
A helyi vadvilág rendszeres monitorozása azt mutatja, hogy a bonobók populációi stabilak, és az erdei elefántok populációja is lassú növekedésnek indult.
A Salonga Nemzeti Park 1984-ben került fel az UNESCO Világörökség Listájára, és 1999-ben sorolták be a veszélyben lévő helyszínek közé. Ez a nemzeti park Afrika legnagyobb trópusi esőerdő borította természetvédelmi területe. Számos őshonos veszélyeztetett faj, köztük a bonobó, a kongói páva, az erdei elefánt és a páncélos krokodil élőhelye.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
unesco | Salonga Nemzeti Park | világörökség | kongó | nemzeti park | veszély
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
