San Francisco megvalósít egy netes utópiát

Kulcsszerep jut a széles sávú internetnek a szegénység és az egyenlőtlenségek felszámolásában. Ehhez viszont egy eddig sosem látott programot kell létrehozni.

San Francisco lesz az első amerikai nagyváros, amelynek minden egyes otthonában és üzletében optikai szálas internet válik hozzáférhetővé. Elsőre talán nem hangzik nagy ügynek, mivel a város a techvilág központja – ugyanakkor részben éppen ezért súlyos problémák is fertőzik. A net demokratizálása pedig az egyik lépés lehet a megoldás felé.

Miközben minden alapvető politikai célkitűzéshez – az egészségügy és az oktatás fejlesztéséhez, a születő új iparágak kiszolgálásához – nélkülözhetetlen a széles sávú net, széles tömegek nem férnek hozzá. Ezt a kevésbé látványos, mégis égető problémát sikerülhet megoldani egy nagyvárosnyi méretben.

San Francisco legnagyobb szolgáltatói, a Comcast és az AT&T az elmúlt években nem tervezték cserélni a kábelhálózatukat – amelyek ma már korántsem megfelelőek minden netes célra –,

mert a kisebb városokban is brutális áremelésekkel járt egy ilyen fejlesztés.

Ezen a ponton be is fagyhatott volna minden fejlesztés, ami tovább mélyítette volna a szakadékot az amúgy is rendkívül megosztott nagyvárosban. San Franciscót ugyanis súlyos problémák gyötrik, a techvilág startupjai és óriáscégei a világ legfelkapottabb iparágának legjobb szakembereit vonzzák, ez pedig öldöklő versenyt eredményez.

Eleve eszelős munkatempóra kényszeríti a programozókat, mérnököket a véglegekig fokozott verseny, amelynek hozadéka az óriási stressz – az öngyilkosságok és a válások száma is itt a legmagasabb az Államokban –, és a létbizonytalanság, mert távolról sem jön be minden egyes ötlet.

Gyorsan lehet nagy pénzeket keresni, és még gyorsabban elbukni azokat, ezt viszont nem könnyű kezelni a jellemzően alig huszonéves startuppereknek.

A városban az egekbe lőtte az ingatlanárakat a tech világcégek nyomulása, lassan szinte lehetetlen megélni az egyébként teljesen normális, de nem IT-s foglalkozásokból, jelentős gond a hajléktalanság, az utcákat kosz lepi el. Persze nem mindenhol egyformán rossz a helyzet, de az egyik kritikus részre, Tenderlion kerületbe az elmúlt években kezdtek beköltözni az IT-óriások, ami jelentős feszültségeket szított.

A szegényebb, képzetlenebb friscóiak nem férnek hozzá otthoni nethez, ezen a problémán pedig már tíz éve is próbált segíteni a Google és az Earthlink, de a terv kudarcot vallott, ahogy azóta több másik is. Viszont a város mindegyikből tanult valamit, és mostanra összeállt a kép: a CTC Technology & Energy egy rendkívül alapos tervet készített, egy PPP-beruházás (public-private partnership) keretében szinte közművesítik az optikai szálas hálózatot.

Először kiépítenek egy „sötét” alapinfrastruktúrát, amely felett a város rendelkezik, majd ezt kiadják szolgáltatóknak, amelyek rákapcsolják a fogyasztókat a hálózatra. Ebben a konstrukcióban a város nem vesz részt a piaci versenyben, a hálózat másfél milliárd dollárra becsült kiépítésének költségét csökkenthetik a szolgáltatókkal előre megkötött lízingszerződések. És ami a legfontosabb: a város támogatást ad az alacsony jövedelműek előfizetéseihez.

A szilárd, megbízható, mindenhová elérő optikai szálas hálózat elengedhetetlen a számtalan vezeték nélküli kütyü kiszolgálásához, a naponta megjelenő IoT-csodák használatához. San Francisco pedig az netes infrastruktúra területén teheti meg az első lépést a társadalmi problémái felszámolása felé.

san francisco | város | technika | városfejlesztés | internet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom