Erzsébet királynő kocsmárost keres a birtokára

A brit kocsmatulajdonosok álma válhat valóra azzal, hogy kibérelhetnek egy ingatlant II. Erzsébet királynő egyik rezidenciáján, a Sandringham-házban.

A "királynő hőn szeretett vidéki menedékhelyeként" emlegetett norfolki Sandringham-ház a brit uralkodók négy generációjának volt otthona, története egészen 1862-ig nyúlik vissza. A közelmúltban számos új, királyi terméket is gyártottak ott, a ginek és a sörök mellett helyi termesztésű fűszereket is árultak az ajándékboltban. Most azonban a birtok tovább akarja bővíteni tevékenységi körét és

olyasvalakit keres, aki kocsmát és éttermet tudna nyitni a területen.

Az évente több mint félmillió látogatót vonzó Sandringham-házban található egykori társasági klubot – melyet VII. Edward király uralkodása alatt nyitottak meg – alakítanák át miután 2020-ban, a járvány ideje alatt bezárták és a tagság számának csökkenése miatt nem tudták újranyitni.

A felhívás szerint az üzemeltetőnek olyan stratégiával kell rendelkeznie, amely a helyi közösséggel való együttműködésen alapul.

Az egykori klubhelyiség bejáratánál egy recepció található, ahonnan egy privát rendezvényterem, egy kerthelyiség, egy hátsó hall, egy snooker terem is nyílik. A legfelső emeleten három hálószoba található, amelyek akár lakóhelyként is lehet használni, de szálláshelyént is üzemeltethető.

(Forrás: Food&Wine, fotó: Getty Images)

étterem | sandringham | kocsma | II. Erzsébet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom