Augusztustól egy óceánjárókat idéző jachttal fedezhetjük fel a sarkvidékeket

Az óceánjáró és a felfedező hajó eddig külön világokat képviselt, de nyár végén útjára indítják a Scenic Eclipse-t, amely egyesíti a két élményt.

Az ausztráliai tervezésű jachtot az óceáni áramlatokon való könnyű siklásra álmodták meg, és a legmagasabb nemzetközi biztonsági szabványok szerint építették, hogy gond nélkül elérhesse akár a sarkvidéki vizeket is.

A hatcsillagos jacht mindössze 228 utassal indul el első útjára Athénból, hogy először a Földközi-tengert ismertesse meg vendégeivel.

A Scenic Eclipse méretei lehetővé teszik a dokkolást rejtett helyeken és kisebb kikötőkben, a fedélzetről felszálló helikopterekkel vagy hétüléses tengeralattjárókkal pedig az addig elérhetetlennek tűnő területek is felfedezhetők.

A klasszikus óceánjárókat idéző jachton összesen száztizennégy tágas és gyönyörűen kialakított lakosztály várja átmeneti bérlőjét, privát erkéllyel és társalgóval. A hajón az alapszolgáltatások mellett gyógyfürdőben pihenhetünk és színházi előadásra is beülhetünk majd, illetve a megállók környékét kajakkal vagy kerékpárral járhatjuk be, no meg persze búvárkodhatunk is.

Általában egy prémium hajóúton kiemelt figyelmet szentelnék a gasztronómiának, nincs ez másként a Scenic Eclipse-en sem.

Az olasz, a francia és az ázsiai fúziós konyha legjobbjaiból válogathatunk, de az étlapon szemezhetünk a tenger gyümölcseivel is. Ha pedig egy hatalmas steaket kívánunk meg, vagy a medence mellett grilleznénk, a huszonnégy órás szobaszerviznek az sem jelenthet gondot.

A hajón nyolc tágas bár és társalgó kínálja korlátlan italfogyasztás mellett az ejtőzés lehetőségét, az intim Champagne Bartól kezdve az elegáns Lobby Lounge-on át az Azure Bar & Caféig, ahol különleges teákat szolgálnak fel.

Tényleg mindenre gondoltak a szervezők, a vendégnek kis túlzással a kisujját sem kell mozdítania.

Mindegyikőjüket saját inas szolgálja ki, aki törölközőt visz a medencéhez, beszerzi a naptejet vagy akár elkísér a fodrászhoz.

Az idén januárban átadott Scenic Eclipse augusztus utolsó napján szedi fel a horgonyt a Földközi-tengeren, hogy felfedezze a világ rejtettebb zugait Horvátországtól kezdve Kubán és Amerikán egészen az Északi- és a Déli-sarkig.

Jelentkezni és pontos útitervet nézegetni itt lehet.

Ez is érdekelhet:

Öt fájdalmasan makulátlan jacht, melyben leélnénk az életünket

Felfedezni a világot egy csúcsra járatott szuperjachttal alighanem valamennyiünk leggyakoribb visszatérő álmai közé tartozik. Öt lélegzetelállító vizijárgányt mutatunk. 

(Fotók: uncrate.com, scenicusa.com)

kaland | Scenic Eclipse | hajóút | helikopter | tenger

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom