Egy vagány fekete csíkkal csináltunk audiofil élményszobát a nappalinkból

Azóta mondjuk nem is nagyon jöttünk el otthonról.

Ha kizárólag vízállásjelentést hallgatunk a rádión és képújságot nézünk a tévén, csak az információ számít, teljesen mindegy, milyen minőségben olvassák a centimétereket, és elég szépen kijönnek-e a Commode–64-gyel komponált hangok. Nem tudjuk, te hogy vagy vele – sőt, azt se, létezik-e még képújság –, mi sokkal inkább zenét hallgatunk és filmeket nézünk, ezeknél pedig az élmény alapvető része a hangzás.

Egy hangszóró nem hangszóró, két hangszóró nem térélmény, ezért kell bekábelezni a szobát és körbepakolni a hangfalakat, ha a házimozi szintjét tényleg közelíteni akarjuk a rendes moziélményhez. Illetve… nem kell!

Ha azt mondjuk, elég egyetlen cucc, ami ugyanazt tudja – csak a hifi- és házimozirendszerek úgy 98 százalékánál jobban –, látszólag felülírjuk mindazt, amit eddig írtunk. Ha pedig eláruljuk, hogy valójában ez az egy cucc tizenhárom hangszórót jelent, akkor a minőség már elképzelhető, a térhatás viszont nehezen.

Nem elképzelni kell, hanem hallani: a Sennheiser AMBEO Soundbar leviszi a hajad, ha azt szeretnéd. Lágyan és kristálytisztán szól, ha úgy állítod be, döng, ha döngeted, és mindezt körülötted, miközben az egyébként lakberendezési dizájntárgynak is hibátlan hangsugárzó értelemszerűen csak előtted van.

A gép képes letapogatni a nappalid és a hangvisszaverő felületeit, és virtualizációs technológia segítségével ennek megfelelő 3D-hangzást hoz létre az öt stúdióminőségű magassugárzó, a hat mélysugárzó és a két középsugárzója segítségével. Ha ilyen egy virtuális hangfalrendszer, teregesse szét a hangfalakat a szobában az, aki rakodni jobban szeret, mint zenét hallgatni vagy filmet nézni.

Kipróbáltuk – nagyjából annyi meló volt beüzemelni, mint bedugni egy jack dugót –, aztán a telefonunkról töltött Smart Control applikációval hangmérnökösdit játszottunk, de leginkább csak meghallgattuk a kedvenc számainkat úgy, hogy minden hangszer pontosan úgy szóljon, ahogy a zeneszerző megálmodta, csak közben senki nem ordította a fülünkbe hangosan a refrént, és nem öntöttek le sörrel.

Utána átkapcsoltunk film módra: nem igaz, hogy így még nem hallottunk lövéseket, feszült párbeszédeket és szerelmi vallomásokat, mert jártunk már moziban, igaz, akkor volt a lábunkon cipő, és elég suttyónak néztek volna, ha felvesszük a telefont, amikor csörög. Otthon azért kicsit más.

A kompatibilitáson sem bukik el a Soundbar: kezeli a Dolby Atmos, a DTS:X és az MPEG-H hangformátumokat, a sztereóból és 5.1-es formátumú tartalmakból káprázatos 3D-t csinál, támogatja a legújabb HDMI szabványokat (eARC és Dolby Vision), kompatibilis a 4K passthrough technológiával, beépített Bluetooth-a és Chromecastja van, az app pedig iOS-re és Androidra is letölthető.

Mi kell még? Hát, bő 800 ezer forint – akkor viszont a nappalidból egy koncertterembe sűrített mozi lesz, az pedig elég menő.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Sennheiser.

Sennheiser Ambeo Soundbar | nagy sztori | hangsugárzó | házimozi | szponzorált tartalom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom