Close
Kellemes vagy stresszes a közös éttermi étkezés?

Kellemes vagy stresszes a közös éttermi étkezés?

Ugye megvan az ominózus jelenet a Jóbarátok-ból, amikor a nagy csajozós Joeyt egy pillanatig nem hatja meg, hogy milyen csinos nővel randizik, hanem konkrét jelenetet rendez pár, a tányérjából elcsipegetett sült krumpli miatt? Mennyien nem értik és mennyien ölelnék keblükre ezért az olasz származású karaktert! Megosztó téma az egymás tányérjából való kóstolás, a nagy közös, asztalokon áthajolós étkezések. Vannak szabályai? Etikett? Mi a teendő azzal, aki nem szereti ezt?

A közel-keleti és a távol-keleti kultúrákban teljesen természetes a közös falatozás, gondoljunk csak egy hot potra, vagy a gazdagabbnál gazdagabb mezzékre. Sőt, ennyire messze sem kell menni, Svájcban a fondue, vagy a spanyol tapasok, netán paella tálak, a portugál cataplana edényben tálalt egytálételek is mind megosztásra lettek kitalálva. A kisebb tálkákból, esetleg egy nagy edényből mert finomságoknak a hangulata egészen különleges, hiszen összehozza az asztaltársaságot. Egy falat innen, egy onnan, tunkolás, mártogatás, gyűjtögetés. Összeérnek a kezek, le-lepottyan egy-egy falat, közösen találhatunk ki új ízkombinációkat, kiderül, hogy mennyire jól passzol egymáshoz két, elsőre össze nem illő komponens.

A világban mindenhol, így itthon is egyre több az olyan étterem, ahol “sharing”-re ösztönöznek, s ugyan nincs kőbe vésve a szabályzat, de a legjobb választás, ha többen sokfélét rendelünk, középre betoljuk, együtt lakmározunk, és a végén értelemszerűen szétdobjuk az összeget, hiszen mindenki kóstolt mindenből.

Egyszerűnek hangzik, de vannak, akik már a formula olvasására, a közösen villázgatós képek puszta látványára is kibuknak.

Miért kéne nekem megosztanom azt, amit enni szeretnék? Miért volna jó utána szétdobni az összeget úgy, hogy nekem csak egy kis falat steak jutott, és a padlizsánszeletekhez sem jutottam hozzá olyan mértékben, amire számítottam volna? Igazságos ez így? Nem, ami előttem van, az az enyém, úgy semmi bántódása nem eshet a tányéromnak.

Nos, vissza lehet menni egészen a korai családi emlékekig, hogy valaki három testvérrel osztozott a palacsintákon, és mindig neki jutott a legkevesebb, de kár is túlmagyarázni: nem mindenki szereti a közösködést. És az is lehet, hogy nagyon is szereti, csak éppen étkezés kapcsán nem annyira.

A mi kultúránk ilyen: nem hasonlítjuk össze a vasárnapi húsleves kiosztásának metódusát a mezzékkel, nem fogadjuk be könnyen, hogy a tál hummuszért többen is nyúlnak az este folyamán.

Nem is kell feltétlenül, mert nyugodtan lehetünk Joeyk, ha úgy esik jól. Nem mondjuk, hogy vannak konkrét szabályok, de érdemes szem előtt tartani ezt a pár dolgot már azt megelőzően, hogy egy nagy libanoni éttermes baráti összejövetelt szervezünk.

  • Jó, ha összeszokott a társaság: ha annyira nem lélegzik együtt a banda, nem voltak még közös utazások, nagy bulik, nehezebb a sokféle igénynek megfelelni. Ráadásul mindig adódhat, hogy vannak újabb tagok, új szerelmek, akik éppen egy ilyen nagy, közös csemegézéskor mutatkoznának be a csapatnak. Lehet, hogy nem ez a legjobb debüt, mert ha a csapat szívesen eszik közösen és hajolgat át egymáson, az új vendég viszont nem, az előítéleteket szülhet.
  • Ha többen vannak a saját tányér elvén, akkor a buzgó megosztósoknak kár erősködni a nagy közös lakomával: akik mártogatós, tunkolósok, menjenek el a nagy izraeli vacsira, de a többieknek nem kötelező.
    Ha ők a klasszikus vendéglőzést szeretik és otthonosabban érzik magukat a nagy tál cordon bleu-vegyes köret előtt, maradjon is így.

  • Jó kezdés lehet a fondue, a hot pot: sok kicsi helyett az egy nagyból való ízlelgetés az első lépés. A fondue például csipegetésnek tűnik, de elképesztő laktató lehet, közben megy a beszélgetés, jól csúszik a bor is, ez inkább kiegészítés a beszélgetés mellé. Ha ez jól működik, akár szintet is lehet lépni.
  • A speciális diétával étkezőket ne kényszerítsük a közösködésre: nem az ideig-óráig divatos glutén-, laktóz- és hústagadókat vegyük alapul, de rájuk is gondolni kell, ahogy nagyon fontos, hogy az érzékeny, diétázó, tudatos húskerülők barátainkat ne forszírozzuk. Úgy, hogy mi tobzódunk az ízekben, ők pedig egy-egy répát, cukkinit, sajtdarabot rágnak, nem túl kiegyenlített a dolog. Tartsuk tiszteletben a döntésüket, életmódjukat!

  • Ha több mindent kipróbálnánk, kérdezzük körbe, hogy ki tartana velünk: jól működik, és semmi presszúra, kellemetlenség nincs benne. Ha például legjobb barátunkkal, kedvesünkkel tudjuk, hogy mi biztos közösen választunk ételt és kóstolgatunk, simán bevehetünk még olyanokat, akik szintén több mindent megkóstolnának, de nem feltétlenül a mennyiség, inkább a sokféleség, a rengeteg íz motiválja őket.
  • Előre tisztázzuk az étkezés anyagi részét: ha közösen elosztós, ha egyénileg, esetleg páronként, kóstolótársakként fizetett számla, tisztázzuk előre, ne legyen ebből akár több éven át tartó kimondatlan konfliktus. (Emlékszel, a Katiék mennyi rákot ettek, nekünk pedig csak a rizs maradt, ugyanannyiért…)

  • Mindenkinek a saját döntése, hogyan étkezik, ne bélyegezzük meg ezért: ha csak ketten, hárman maradnak ki a nagy közösködésből, akkor sem kell szúrós szemmel nézni rájuk. Nincs hozzá kedvük, valamit tényleg régóta meg szeretnének kóstolni, és nem közösködve tenni mindezt, vagy egyszerűen nem az ő világuk. Ez persze egy percig sem jelent irígységet, mielőtt félreértelmeznénk. Sőt, lehet, hogy szívesen megkóstolnak valamit a közösből, és ők is szívesen adnak a sajátjukból.
  • A desszertet kezeljük speciálisan: édesszájúaknak már az italok rendelésénél az utolsó lapnál van nyitva a menü. Ugyanúgy lehet közösködni desszerttel is persze, de kezelhetjük ezt az utolsó pár falatot teljesen külön is. Végtére is, ki eszik szívesen egy negyed brownie-t? Kinek egyszerű a felénél továbbadni egy mennyei pitét? A desszert mehet egyénileg, jobb lesz így mindenkinek.

Végül pedig persze élvezzük az új ízeket, bátran párosítgassunk, és ne vegyük túl komolyan magunkat.

Amilyen kreatív maga a főzés, a konyhaművészet műfaja, lehet ugyanolyan kreatív a fogyasztás, az ízek megvitatása is. Sharing is caring, de a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát az asztal körül!

A kaland folytatódik

Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

Close