Egy helyi luxusmárka számára alakították ki ezt a pazar butikhotelt Detroitban

A New York-i Gachot Studios egy több mint százéves épületből elegáns szálláshelyet varázsolt, így született meg az amerikai autóipar egykori fellegvárának vendégszerető oldalát szimbolizáló Shinola Hotel.

A hotel tulajdonképpen két detroiti vállalat partnerségének gyümölcse; az egyik a névadó Shinola, amely felső kategóriás órákat, ékszereket, kerékpárokat és prémium minőségű bőrből készült termékeket gyárt, a másik pedig a Bedrock, Detroit első számú ingatlancége.

A nyolcemeletes hotelben 129 szoba mellett több kiváló étterem, társalgó és bár található. Ha egy klasszikus koktélt innánk, irány a hangulatosan megvilágított, rózsaszín árnyalatban pompázó Evening Bar névre keresztelt koktélbár, ha pedig autentikus olasz ízekre vágyunk, akkor a kockás padlós San Morello lesz a mi helyünk.

Persze nem lenne teljes a paletta igazi helyi specialitások nélkül, ezért a hotelben detroiti stílusban készített sült csirkét is kínálnak, valamint egy hosszú faasztalokkal és -padokkal felszerelt sörházat is kialakítottak.

Ami a belső terek dizájnját illeti, a legtöbb közösségi térben teljesen egyedi, kézműves bútorokat találhatunk, amelyekhez itt-ott retro hatású kiegészítők párosulnak.

Anyaghasználat tekintetében a sötét fa dominál, a meleg fényekkel megvilágítva kellemes, barátságos hangulatot teremt.

A szobák tágasak és szintén egyedi kialakítással bírnak. A földes színárnyalatok itt is megnyugtató légkört biztosítanak, míg a jókora ablakoknak köszönhetően egyrészt beárad a természetes fény, másrészt élvezhetjük a panorámát. Persze különböző rendezvényeket is meg lehet tartani a hotelben, legyen szó akár esküvői fogadásról, akár céges meetingről, sokoldalú, kívánalmaknak megfelelően alakítható terek állnak a vendégek rendelkezésére.

Mindemellett még különböző kiskereskedelmi üzletek is helyet kaptak a hotelben, így akár be is vásárolhatunk a helyszínen. Megtalálhatóak itt olyan globális márkák, mint például a Madewell ruházati üzlet és a Le Labo parfümház, illetve detroiti egységek is, például a Good Neighbour ruházati bolt vagy épp maga a Shinola.

Ez is érdekelhet:
Több mint 100 éves, elhagyott épületben nyílt meg Portland legmenőbb szállodája

A londoni székhelyű Ennismore nemrégiben adta át legújabb szállodáját. Mutatjuk, hogyan leheltek életet egy történelmi épületbe és alakították át vibrálóan színes butikhotellé.

(Képek: Dezeen)

usa | butikhotel | shinola | dizájn | detroit | hotel

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom