Close
Még a koronavírus előttinél is jobb turisztikai adatokat produkált most Magyarország

Még a koronavírus előttinél is jobb turisztikai adatokat produkált most Magyarország

A tavalyira pedig még nagyobb köröket vert.

A vártnál is jobb eredményeket hozott a szeptember a magyar turizmus terén, ugyanis a vendégéjszakák száma 65 százalékkal meghaladta a tavalyi adatot,

ráadásul négy százalékkal túlszárnyalta a 2019-es, a koronavírus-járvány előtt mért számokat is

– mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.

Guller Zoltán hozzátette, a múlt hónapban 1,2 millió vendég – köztük 800 ezer magyar és több mint 360 ezer külföldi turista – hárommillió vendégéjszakát töltött el magyarországi szálláshelyeken.

A vendégéjszakák 62 százaléka a belföldiektől származott, és háromnegyedét vidéken töltötték, ami azt jelzi, hogy jelenleg még mindig a vidék húzza a turisztikai mutatókat.

Kiemelte, szeptemberben a teljes szálláshely-árbevétel megközelítette a 42 milliárd forintot, ami 86 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A vidéki szálláshelyek árbevétele pedig 55 százalékkal nőtt éves összevetésben, és idén szeptemberben meghaladta a 30 milliárd forintot.

A külföldi turisták, akik közül a legtöbben a visegrádi országokból, valamint Ausztriából, Németországból és Romániából érkeztek, 21 milliárd forintot költöttek el Magyarországon, ez az összeg több mint háromszorosa a 2020 szeptemberében mért adatnak.

Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy szeptemberben a vendéglátás árbevétele több mint 100 milliárd forint volt, ez 30 százalékkal magasabb, mint a tavalyi. Napi bontásban hárommilliárd forint volt egy átlagos nap árbevétele az összes vendéglátóhelyet figyelembe véve, szombatonként ez a szám elérte a 4,5 milliárd forintot is, a rekordot pedig szeptember 11-én, a pápalátogatást megelőző napon mérték, amikor ez az összeg meghaladta az ötmilliárd forintot.

Szintén kiderült, hogy 2019-ben a magyar turizmus 41 millió vendégéjszakát számolt, tavaly ez a szám 22-23 millió között alakult, az idei cél pedig éves szinten a 30 millió elérése. Jelenleg 22 millió vendégéjszakánál tartanak, de az MTÜ vezérigazgatója bizakodó, részben mert a következő időszakban 4,1 millió vendégéjszakát már lefoglaltak.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

külföld | hír | mtü | vidék | belföld

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram