Hatalmas tűz pusztított a visegrádi szállodában, most hatvanmilliós támogatást kapnak az újjáépítéshez

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete. A jelentős tűzkárt szenvedett, több mint száz főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, melyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség hatvan millió forinttal járul hozzá. A tovagyűrűző gazdasági hatások révén a térség szempontjából is kulcsfontosságú a Visegrád belföldi szálláshelyiforgalmának negyvenhat százalékát biztosító hotel mihamarabbi újranyitása. A helyreállítási munkálatok várhatóan ősszel fejeződnek be.

A visegrádi Hotel Silvanust 1971-es megnyitása óta a Dunakanyar közkedvelt szállodájaként tartják számon. A szálláshely az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztette szolgáltatásait,

2018-ban elnyerte például az Év Hotele címet és elsőként lett az országban „zöld szálloda”.

Ilyen volt a Silvanus Hotel még épségben

Népszerűségét jól mutatja, hogy a tűzeset hétvégéjén is éppen egy nemzetközi konferenciának adott volna otthont, százötvenegy szobájából száznegyvenhárom szobáját töltötték meg vendégek. A Hotel Silvanus fontos szerepet tölt be a település foglalkoztatásában is, több mint 100 munkavállalója van. A szálláshely a térségbeli turisztikai attrakciók, vendéglátóhelyek, üzletek révén további családok százainak megélhetését teszik lehetővé, hiszen a szállóvendégek ezek szolgáltatásait is igénybe veszik.

Tavaly a Visegrádot is magában foglaló Budapest és környéke forgalmát tekintve a harmadik legfontosabb belföldi turisztikai térség volt. 2023-ban a Silvanushoz hasonló 4 csillagos szállodák adták a térség forgalmának harmincnégy százalékát, szálláshelyi árbevételeinek viszont az ötvenhét százalékát.

Visegrád, 2024. március 9.A kigyulladt visegrádi Hotel Silvanus épülete 2024. március 9-én. A hotel felsõ szintje teljes terjedelmében kiégett, a vendégek elhagyták az épületet.MTI/Hegedüs Róbert

„A kárt szenvedett szálloda a térség egyik legfontosabb zászlóshajó szolgáltatója. A Hotel Silvanushoz volt köthető például tavaly az összes visegrádi vendégéjszaka több mint egyötöde (22%), a teljes térség belföldi szállásforgalmának pedig a négy százalékáért felelt. Mielőbbi helyreállítása ágazati érdek, amit az MTÜ egyedi döntéssel 60 millió forinttal segít. Mindez lehetővé teszi, hogy a hotel még több vendéget, még magasabb minőségben szolgálhasson ki a jövőben, ami a térség forgalmának további bővülését eredményezi” ‒ emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A szálloda a helyreállítási munkálatok miatti kényszerszünet idején vendégeket nem tud fogadni.

Visegrád, 2024. március 9.A kigyulladt visegrádi Hotel Silvanus épülete 2024. március 9-én. A hotel felsõ szintje teljes terjedelmében kiégett, a vendégek elhagyták az épületet.MTI/Hegedüs Róbert

„Ebben a bevétel nélküli időszakban is mindenképpen meg kívánjuk tartani a munkaerőt – hangsúlyozta a szálloda tulajdonosa, Lantos Árpád.

„Éppen ezért minden segítségért hálásak vagyunk. Az MTÜ-től érkező segítség lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak gyorsabban, de hatékonyabban állítsuk helyre és fejleszthessük a szállodát, és tovább lépjünk az üzemeltetés zöldítésében is. Így várhatóan már késő ősszel újra megnyit a hotel.”

(Forrás: MTI)

silvanus | mtü | visegrád | Dunakanyar

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom