Ha valaki arról álmodik, hogy végső nyughelye a világ művészeti ikonjainak szomszédságában legyen, most egészen szokatlan lehetőséggel élhet.
Párizsban ugyanis sorsolást hirdettek, aminek győztesei a Père-Lachaise, Montmartre és Montparnasse temetőkben juthatnak sírhelyhez, így végső nyughelyük
Jim Morrison, Édith Piaf, Oscar Wilde, Simone de Beauvoir vagy Jean-Paul Sartre szomszédságában lehet.
Nem csak szerencse kell azonban ahhoz, hogy kiemelt nyughelyhez jussanak a sorsoláson résztvevők.
A sírhelyek felújítása és a bérleti díjak komoly anyagi megterhelést jelentenek.
A párizsi önkormányzat harminc elhagyott, történelmi síremléket ajánl fel megvételre, mindhárom ikonikus temető, így a Père-Lachaise, a Montmartre és a Montparnasse is tíz-tíz sírhelyet kínál fel. A nyertesek feladata, hogy a síremléket eredeti formájához hűen felújítsák legkésőbb hat hónapon belül.
Ennek költségeit nekik kell állniuk, ezért pályázatkor legalább egy kőfaragó mester árajánlatát is mellékelni kell.
A felújított síremlék után a tulajdonos temetkezési engedményt szerez, a sírhelyet tíz, harminc, ötven évre, illetve örök időkre is kibérelheti jelentős összegekért. Úgy tudni azonban, hogy a magas költségek ellenére óriási az érdeklődés a sírhelyek iránt, az első huszonnégy órában több mint ezren jelentkező kattintott a regisztrációra.
Az érdeklődők 2025. december 31-ig pályázhatnak a nyughelyekre, de a lehetőséggel kizárólag párizsi lakosok élhetnek.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
párizs | Montparnasse | sorsolás | temető | Père-Lachaise | montmartre
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Mennyit tudsz az idén 40 éves Formula–1 magyar nagydíjról?
Dalok, amelyekben egy ország ismer magára – Ilyen lesz az idei Sziget talán egyik legfontosabb eseménye, a Bródy Dalok Napja
Szenzációs kincseket találtak a víz alatt Magyarországtól nem messze
Először nyitja meg a kapuit a Louvre terme, ahonnan tavaly ellopták a francia koronázási ékszereket
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

