Kellemes meglepetést hozott a sízeszon első komolyabb havazása a hétvégén: több helyszínen 20-25 centi hó hullott, és van, ahol erre technikai hóval erősítettek rá.
Már november utolsó előtti hétvégéjén is javában szánkóztak Bánkúton és a Kékestetőn, miután mindkét helyszínen 23 centis hóréteget mértek 23-án. Eplényben beindították a hóágyúkat is, ugyanakkor hó is esett, így a völgyben 15-20, a tetőn 25 centis hóréteg halmozódott fel – közölte a sielok.hu. Mint a szakportál megjegyzi,
„a hazai síszezon nyitányára még várnunk kell, de akár kellemes meglepetés is érhet bennünket, ha valamelyik síterep úgy dönt, hogy megnyit egy rövidebb tanulópályát.”
A fentiek mellett Dobogókőn is mintegy 12 centis hótakaró borítja a tájat. Ugyancsak elkezdett készülődni a szezonra a Mátraszentistváni Sípark, ahol munkára fogták a „modern, energiahatékony hóágyúrendszert, amely idén egy jelentős, közel 200 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a világ legmodernebb technológiájával bővült”.
Összesen 15 új, csúcstechnológiás hóágyút – az olasz TechnoAlpin és a lengyel Supersnow eszközeit– vetnek be Mátraszentistvánon, a cél pedig a a pályák tartós alapját biztosító technikai hókupacok kialakítása volt a hétvégén.
Közben ugyancsak érdemes szétnézni a környező országban is, mert Ausztriában és Szlovéniában is havazott a hétvégén, és Szlovákiában is beindították a hóágyúkat.
(Az összeállítás a síelők.hu hírei alapján készült, nyitókép: Unsplash, illusztráció)
sí | dobogókő | bánkút | tél | síelés | Mátra
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Már pénzt adnak Dubajban, csak szerezzék vissza a turistákat
Elfeledett olasz szigetek, ahol nincs tömeg, csak vulkánok, színes kikötők és kristálytiszta tenger
2180 kilométer bringával: elképesztő új kerékpáros útvonal nyílt Spanyolországban
5 dolog, amit nagyon szeretnének a légiutas-kísérők, hogy bárcsak minden utas tudna
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!