Budapest mostantól más lesz – Megnyitott a Société

Hogy pontosan mi is a Société, azt röviden nagyon nehéz összefoglalni, de egy valami biztos: egy olyan entitás, amihez hasonló még nem létezett az országban, sőt, még a közép-európai régióban sem. Új fejezet kezdődik, a Roadster pedig leült az alkotókkal, hogy többet tudjon meg erről az egyedülálló projektről.

Kult-erőtér 3500 négyzetméteren

Összművészeti főhadiszállás, ahol otthonra talál a képzőművészet, a gasztronómia, a magasdivat, az irodalom, a zene és a film. Nagyjából így lehet zsírkrétával körvonalazni a Sas utca 15. szám alatt nyíló 3500 négyzetméteres, ötemeletes kult-erőteret, de a teljes kép akkor lesz éles, akkor fog igazán élettel megtelni, ha a nagyközönség teljesen a magáévá teszi.

Miközben az épület felújítási munkálatai zajlottak, a mögötte álló kreatívcsapat már elkezdte bontogatni a szárnyait. Megnyitottak egy Société Demo divatüzletet, a gasztroszekció bemutatkozott a Hold utcai piacon és a Gourmet Fesztiválon, az idei Szigeten pedig összehoztak egy exkluzív Szegedi Kata divatbemutatót. A hosszúra, több mint egy évre elnyúlt főpróba véget ért, eljött az ideje az előadásnak.

A Société alapítója Varga Zoltán, befektető és filantróp. A Central Médiacsoport tulajdonosa olyan kulturális és társadalmi kezdeményezések elkötelezett támogatója, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Bátor Tábor és a Mosoly Alapítvány.

A Société-csapat hisz a kollektíva erejében, és a helyet is azzal a céllal hozták létre, hogy visszaadjanak valamit a közösségnek.

Hogy ki tartozik ebbe a közösségbe?

– "Mindenki, aki nyitott rá, legyen az budapesti, vagy a fővárosba látogató külföldi – mondja Kálóczy Zoltán, vezető művészeti konzulens és projektfelelős. – Mi hidat szeretnénk képezni. Éreztünk egy űrt, hogy nincs hová járni, és hogy kell egy hely."

Szegedi Kata divattervező közel egy éve került a projekt közelébe külsős tanácsadóként. Értelemszerűen mindenki a saját területét érzi a leghangsúlyosabbnak a házon belül, az ő megfogalmazása a Sociétéről konkrét és holisztikus szemléletről árulkodik.

– "Nekem ez egy közösségi tér, ahol divattal, festészettel, művészettel találkozhat az ember, és előtte vagy utána be lehet ülni egy ebédre vagy vacsorára."

Művészet, ahogyan még nem láttuk

Az már a megnyitó előtt látszott, hogy a Société egy olyan kulturális kohó, amely szintézisben van Európa és a világ legstílusosabb és legszofisztikáltabb pontjaival. Elsőre a Soho House-lánc, vagy a New York-i The Crosby Street Hotel jutott eszünkbe, ugyanis ezek a helyek is szintetizálni próbálják a közösségi funkciót a dizájnnal, a művészetekkel és a gasztronómiával. A hasonlat azonban nem tökéletes, mert mindkét helyszín inkább hotel, a Société esetében pedig a kulturális-közösségi jelleg fontosabb, mint minden egyéb.

– "Örülök, hogy a házon keresztül még több emberhez jut el a kortárs művészet – jelenti ki Sárvári Zita, a ház művészeti kurátora. – Igyekeztem, hogy up to date, friss, a legújabb kortárs trendek nyelvét beszélő művészeket válogassunk össze. Ugyanakkor arra is törekedtem, hogy a műtárgyak ne dekorációs jelleggel jelenjenek meg. Egy többfunkciós épületről beszélünk, nem egy white cube-ról, itt van étterem, bár, rendezvényterem, lépcsőház, amiben folyton cirkulálnak az emberek, és fontos, hogy amikor egy vendég ránéz egy műtárgyra, akkor átjöjjön, hogy nem véletlenül van azon a bizonyos ponton elhelyezve. Ez kihívás volt, de remélem, hogy a közönség feedbackje majd igazol minket."

A Sas utca 15. szám alatti ház 1861-ben épült Jacob Pollack megbízásából Gerster Károly tervei alapján. Érdekesség, hogy az első lakója egy textilkereskedő család volt, az 1980-as években pedig a Bétex textilipari vállalat működött itt, vagyis a divatért innen nem kellett a szomszédba menni. Az átalakítás során a műemléki épület impozáns részeihez nem nyúltak, a fent maradt alapokat, a márványlépcsőt vagy a belső főoszlopot tiszteletben tartották, egyéb elemeket viszont a kortárs divatnak megfelelően újrahúztak.

– "Az étterem egyik falára gránit és márvány színeket tervezett Szendrő Péter belsőépítész, de aztán sikerült vásárolnunk két, tökéletesen ideillő Fajó János-művet. Jánosnak egy kérése volt, mégpedig az, hogy hadd válassza ki ő a fal színét, ennek a kérésnek pedig eleget is tettünk" – teszi hozzá Zoltán.

– "Ezek egyébként a Société-gyűjtemény első darabjai, itt ugyanis van egy olyan szándék is, hogy a ház egy saját gyűjteményt építsen az évek során – folytatja Sárvári Zita. – Ez két új mű, amit magától a művésztől vásároltunk."

Egy fontos képzőművészről beszélünk, aki a magyar geometrikus festészet megalapítója volt, úgyhogy ez egy statement is a ház részéről.

– "János mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok támogatására, arra, hogy visszaadjon valamit a közösségnek, és ebben nagyon hasonlítanak a tulajdonosunkhoz. Van egy erős párhuzam kettejük között."

A Société egy ekletikus szelekció formájában

A Société divatrészlegénél Szegedi Kata divattervező márkakurátorként dolgozik. A hazai tervezői szcéna egyik legeredetibb egyénisége olyan brandeket rakott össze, amelyek szerinte közel állnak a Société hitvallásához, a művészet fontosságáról és az önkifejezésről szólnak.

– "Szerintem Hussein Chalayan alkotásai pontosan ilyenek – mondja Szegedi Kata, miközben a fogasról leemel egy mintás ruhát. – Ő főként a kilencvenes-kétezres évek elején bemutatott ikonikus performansz jellegű bemutatóiról ismert, és a sztorija szerintem nagyon jól passzol ide. Az ő őszi-téli kollekciójából vannak itt eléggé izgalmas statement-darabok. Megtalálhatóak nálunk az egyik legizgalmasabb londoni bázisú dizájner, Christopher Kane darabjai is, ő sok tervezőhöz hasonlóan, különböző művészeti irányzatokból, műtárgyakból inspirálódik minden szezonban, pár éve Donatella Versace jobbkezeként került a figyelem központjába. Olyan meghatározó, a régióban eddig nem kapható darabok lesznek itt, amiket jól kiegészítenek majd a hazai brandek. A jó hír, hogy a webshopunk már pörög, itt elérhetőek a régebbi márkák, az elmúlt szezonok darabjai, illetve a friss kollekciók is."

Szegedi Kata személyes kedvence egy spanyol táskamárka, az M2Malletier, amiket abszolút úgy kezel, mintha azok egyedi szobrok lennének. – "Luxustáska a hivatalos neve, és azért tartottam fontosnak, hogy itt legyenek, mert millió kép kering róluk a neten, sok divathéten és divatanyagban tűnik fel, és van bennük művészeti érték. Ezeket a táskákat sem lehetett eddig elérni a régióban, így abszolút tudunk velük újat mutatni."

Étterem, átrium, bár

Az éttermi részleg gasztronómiai vezetője Krasznai Norbert séf, az ő kulináris ars poeticájából eddig a Gourmet fesztiválon, a Hold Utcai Société pop up étteremben, illetve a Szigeten kaphattunk ízelítőt. Krasznaival szofisztikált, fineszes, de közérthető vonalat fog vinni a ház, és erre garancia Csapody Balázs neve is. Food&beverage directorként a részleget Baics Péter irányítja, ő két évtizedig dolgozott a külföldi vendéglátásban – többek között annak az Éric Ripertnek az egyik éttermében, aki úgy gyűjti a Michelin-csillagokat, mint más a parkolócédulákat.

– "A vendégek ma már sokkal tájékozottabbak az ételekkel kapcsolatban, mint tíz éve voltak, és egyre jobban odafigyelnek az alapanyagok eredetére, forrására és minőségére. Ez lehetőséget ad arra, hogy új alapanyagokat és új technikákat mutassunk be a közönségünknek" – mondja Baics Péter, miközben körbevezet az alagsori konyhában.

A Société gasztronómiai komplexum emeltebb bisztrószínvonalat visz. A zászlóshajónak az újonnan nyílt Société Bistro számít, mellette működik a belső udvarban lévő, lazább koncepcióval operáló Société Atrium. A bisztróban érdemes tesztelni az ebédet, vasárnap és hétfő kivételével, akkor ugyanis zárva tartanak. Az első emeleten lesz egy bár is, ezt Tarjányi Zsolt fogja vinni – ő felel a Société teljes bárprogramért. Külsős tanácsadóként az a Morafcsik Péter áll a projekt mellett, aki a hazai mixerkultúra egyik megkoronázatlan doyenjének számít, a sommelier pedig Kiss Zsuzsanna Cintia, ő felel majd minden programért, aminek köze van a borhoz.

Tetőtér és kultúrcunami

A Société mögött álló stáb mindent nem akar elárulni, mert szeretnének meglepetéseket okozni, de az biztos, hogy a ház már a kezdetektől fogva dübörögni fog az aktivitástól.

– "Az éttermek és bárok mellett exkluzív rendezvényhelyszínnek is otthont ad a Société. A prémium szolgáltatások mellett a kitűnő belvárosi elhelyezkedés az, amely egyedivé teszi és jelentős vonzerőt jelent mind privát vendégeink, mind céges ügyfeleink számára – mondja Mádi Orsolya, a Société vezetője. – Művészeti és kulturális programkínálatunkban pedig újszerű kiállítások, könyvbemutatók, felolvasóestek, izgalmas beszélgetések, rendhagyó színházi előadások kapnak helyet, illetve

különféle zenei programokkal is készülünk. Irodalomban, képzőművészetben, zenében, filmművészetben és a divat területén jártas alkotókkal tárgyalunk, hogy közös programokat hozzunk létre.

Igyekszünk így is biztosítani azt, hogy sokszínűek legyünk."

– "A tetőtéri rész valószínűleg tavasszal startol, ez klubtagok számára lesz elérhető – folytatja Kálóczy Zoltán. – Ebből már egyenesen következik, hogy klubtagság is lesz a Sociétében. Az első egy belépő szintű tagság, amit bárki elérhet, aki feliratkozik rá a ház honlapján.

Ők meghívást kapnak olyan eseményekre, amiket nem hirdetünk meg, tesztelhetik az új menüt, mielőtt az debütálna, megnézhetik az új kollekciókat, mielőtt kikerülnének a boltba.

Az ötödiken lesz egy tetőtéri bár és lounge, néha mozi, jóga, body art, és vannak még egyéb terveink is – folytatja Zoltán. – Lesznek laza dj-szettek is, de semmiképpen sem a kőkemény veretés lesz a jellemző. Fontos, hogy lehessen hallani a jég csörgését a poharakban."

Valami új kezdődik

Az igazán izgalmas a Sociétében, hogy egy olyan komplexum, amihez hasonlót még nem láthattunk. Ezeket az elemeket ebben a formában még soha senki sem kapcsolta össze egy egésszé.

Az is biztos, hogy a ház több, mint az alkotórészek összessége.

A Société nem két étterem, egy rendezvénytér, közösségi irodák, és értékes művészeti alkotások matematikai összege, hanem egy olyan organizmus, ami inspiráló energiát sugároz magából a környezete felé.

(Fotó: Pálfi Balázs)

ház | étterem | művészet | bár | kálóczy zoltán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom