Hivatalosan kormányzati pozícióvá vált a sörkóstolás ebben a városban

Az „ale kóstoló” munkakörét már a városi charta is rögzítette 1272-ben, most ismét hivatalossá tették.

Idén ünnepli alapításának hétszázötvenedik évfordulóját Congleton, ahol a sörgyártást már évszázadokkal ezelőtt olyan komolyan vették, hogy az 1272-es városi chartájukban is rögzítették az azzal kapcsolatos szabályokat. Ekkor hirdették meg a sörkóstoló munkakörét is, amelyet

most, a jubileum alkalmából ismét kormányzati pozíciónak ismertek el ideiglenesen.

A város alapító okirata szerint négy tisztségviselőt kell kinevezniük, akik a települést irányítják. Ide tartozik a polgármester mellett a városi kiáltó, az adósságbehajtó és a sörkóstoló.

Az ünnepi évforduló tiszteletére a pozíció betöltésére egy igazi söripari veteránt kértek fel.

Évszázadokkal ezelőtt a sörkóstoló munkája rendkívül fontos volt. Mivel a víz nem volt biztonságos, így a város lakosai,

még a gyerekek is alacsony alkoholtartalmú sört fogyasztottak.

A sörkóstoló egyfajta minőségellenőrként ügyelt arra, hogy az előállított italok megfeleljenek a kereskedelmi szabványoknak, megfelelő mennyiségű és minőségű összetevőket tartalmazzanak és ne árulják azokat túlságosan drágán.

Ha valaki ezeket a szabályokat megszegte, pénzbüntetésre számíthatott.

2022-ben azonban a sörkóstoló szerepe sokkal korlátozottabb lesz, bírságot nem oszthat ki és természetesen senkit sem küldhet börtönbe. A söriparban eltöltött harmincöt éves pályafutását arra fogja felhasználni, hogy népszerűsítse Congleton kiváló kocsmáit és sörházait. A nyugalmazott sörgyáros egy évig tölti be a pozícióját, munkaidejében pedig tradicionális viseletet fog hordani.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)

sör | Anglia | sörkóstolás | munka | munkakör

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom